Sikerült végre eljutnom egy halfesztiválra. Naivan vasárnap délutánra ütemeztem be, így előtte hiába próbáltam meg informálódni, hogy mégis mire is számíthatok. Hétköznap az hétköznap, vasárnap meg vasárnap.
HENGER DÁNIEL – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Tervem csupán annyi volt, hogy végigjárom kezemben valami forralt és alkoholos löttyel a rendezvényt, és majd utána szolidan végigeszem a menüt. Ahogy Mangalica fesztiválon egy héttel korábban láttam: nem csak kifejezetten a kulináris témájú kiállítók vannak, hanem mindent összehordott a szél a belvárosban, ami beleférhet egy középszerű zsibvásárba. Na de hogy ennyi legyen…. kb. olyan volt, mint a Siófoki Aranypart a legkeletnémetesebb időszakában, plusz 10 halas stand.
A kert vége fele közeledve, még lovakkal is találkoztam, akik mint Conan a barbár körbe-körbe mentek egy kerék körül, csak nem tolták-vonták, hanem gyerekek ülték meg súlyos pénzekért. És akkor végre megpillantottam a mellékutcába szorult halas sátrakat, természetesen már egy sem volt nyitva. Valamilyen kitekert logikával úgy gondoltam az igazán ütős cuccok majd itt fogadnak, de csak kürtös kalács, meg cefre. Pont, mint a felújítás előtti Kőbánya-Kispest metróvégállomás. Csak oda ritkán szerveztem vasárnapi kikapcsolódást.
Így hát csalódottan visszaindultam. A Nagy sátor alatt már dübörgött a No roxa áj kis Grófótol és A Börtön Ablakában című megasláger, így muszáj volt megint inni valamit. Első halamat itt sikerült abszolválni, és többet talán nem is kellett volna ennem.
A Pisztrángos nevű helyről már korábban is hallottam, így gondoltam ott kezdek. Kicsit bolond fickó sütötte a halat, de úgy látszik, ennyi kell. Rendesen salátát, és bőkezűen egy gerezd citromot is dobtak hozzá. Eddig hibátlan 1700-ért. De ez még pont megérte. A halnak a fején kívül kb. mindenét meg lehetett enni, a bordái át voltak sülve, príma volt. Nem úgy, mint a velencei szarhadék, amit végső kétségbeesésünkben szoktunk vásárolni a baltalarcú Józsitól, aztán hideg zsíroldóval zuhanyozunk.
Már gyomromban a pisztránggal, elindultam, hogy egyek végre egy „Idén a kárász főszerepben” -t. Kárászt még látni sem láttam, de most végre eszem is egyet. Természetesen elfogyott – kaptam az választ mindenhonnan. Elvégre egy belvárosi halfesztivál vasárnapjára miért is maradna a főfogásból… Volt ellenben hekk. Gratulálok. Ennyi erővel gyrost is kínálhattak volna, az is legalább akkora különlegesség…
Mire végre találtam egy thai kajást, már elb***tam a sok mászkálással az időt, ráadásul az eső is nekikezdett a csepegésnek, ami egyértelműen a legundorítóbb időjárási jelenség. Legyen egy 5 perces cunami, aztán szevasz, napsütés, de az órákon-napokon át tartó szöttyögést nem bírom. A legtöbb árus is úgy gondolta, ez feljogosítja őket a zárásra. Igazi belvárosi parasztvakítás gasztrofesztivál néven, mándrucokkal, pumákkal, 10 perc alatt meggazdagodni kívánókkal, akik kizárólag szolgáltatni nem hajlandók.
Na jó biztos közrejátszott hogy utolsó nap…
Az egyik standnál lepényeket is lehetett enni. Az opciók, a mangalicás, a csirkemelles, és a rákhúsos volt. A rákhúsost választottam, ha már halfesztivál. Ennyi értelme legyen ennek a napnak. Hiba volt, a fele a kukában landolt, pedig nem vagyok egy finnyás gyerek. A ráknak nevezett tescos kis tekercseket ( amely halhúsból van, némi rák ízzel) azért kikajáltam, végül is az volt a drága része. 1300 Ft-ba került ez az akció emlékeim szerint, ami két ehető gyros szemben a töröknél.
Egyébként jó szokás szerint volt veszekedés-hőbörgés, mert valakire ráömlött a halászlé, vagy kicsöppent egy kicsi a Fantából. Ugye mindenki előtt ismert a tömeg létszáma és az egy főre jutó intelligenciahányados fordított korrelációja…
Amit még hiányoltam, hogy egy standnál találtam csak füstölve elrakott halat. Arra számítottam, ilyen jellegű holmiból azért több lesz, de mindegy, legalább maradt pénzem. Mindenesetre ennél rosszabb kritikát nem is lehet elmondani egy fesztiválról, mint hogy a tárcám nagy része érintetlen maradt.
Mászkáltam még egy keveset, de mindenki pakolt már el, pedig 18 óra volt még csak. Sör, hazamenés. Ennyit a halfesztiválról…
Nálam szerencsésebbek így látták és mivel ügyesebbek is, így fotózták…