Pest belvárosa telis teli van kisebb-nagyobb, jobbra-balra kanyargó utcákkal. Így is van ez rendjén, hiszen egy világváros nemcsak hatalmas sugárutakból, hanem apróbb, romantikus ösvényekből is áll, ahol kedvére barangolhat a belvárosi dzsungelt felfedezni kívánó járókelő.
BARTA ZSOLT- Nullahategy
Az utcák elnevezésével sincs gond, hajdani családnevek, történelmi hősök váltogatják egymást, annak ellenére, hogy némelyikükről már csak a történészek tudják pontosan kik is voltak, s mit cselekedtek. Akad azonban a belváros szívében egy nyúlfarknyi utcácska, amit, ahogy mondani szokás, előre megfontolt szándékból Szép utcának kereszteltek el az egykori városatyák. Hogy aztán mégsem vált széppé a nevezetes utca? Ez már nem a hajdani elöljárók bűne.
1802-ben történt, hogy gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy gazdag nagycenki gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. A császár kegyesen rábólintott a kérésre, így, ha egyelőre csak papíron is, megalakult a Magyar Nemzeti Múzeum. Az intézménynek természetesen illő épület dukált, s a honatyák, amellett, hogy közadakozásra szólították fel az ország lakosságát, igyekeztek a leendő patináns épület helyét is megtalálni, lehetőleg a város szívében. Kézenfekvőnek tűnt a Grassalkovichok telkén építkezni, ami nem állt messze a hatvani-kaputól (ma: Astoria), és merőleges volt az Agria Gasse (Egri utca, ma: Kossuth Lajos utca) egyre szebben kiépített, egészen a Dunáig tartó, furcsa, akkor még tölcsérszerűen keskenyedő szakaszához.
A telek nagyobbik részén, egymással szemközt már paloták álltak, ám mielőtt a névtelen utcácska beleszaladt volna az Agria Gasseba, mindkét sarkán hatalmas foghíjak tátongtak. Ide álmodta meg, képzelte el a honatyák népes serege a Magyar Nemzeti Múzeum leendő épületét, és hogy ne árválkodjon magába a Gyűjtemény, a szemközti foghíj helyére a Nemzeti Theátrum épületét szánták. És mivel mindkét létesítmény a nemzetet szolgálja, gyorsan el is nevezték az utcácskát Szép utcának. Nem kell ezen csodálkozni, ugyanis a korabeli leleményesség nem ismert határt. Ékes példája ennek például az a névdömping is, amellyel a jóval később, 1865-ben átadott, későbbi nevén Vígadó, épületet illették: Élvezde, Gyönyörde,Kedvlelde, Kéjvárda, Lejtvárda, Üdvlelés, Gondilla, Búfúdda, Színlelde, hogy csak a jobban sikerülteket említsük.
Visszatérve a Szép utcai épületekre, természetesen egyik sem épült fel az utcában. A Bécsből érkezett mérnökök gyors terepszemléje során kiderült, hogy kicsi az a két sarki telek, és inkább bérháznak való, mint jeles, nemzeti létesítménynek. A Magyar Nemzeti Múzeumnak szánt telket egy Horváth József nevű úriember vásárolta meg, aki egy háromemeletes, díszes erkéllyel rendelkező épületet építtetett a sarokra. A háznak több illusztris lakója volt az idők folyamán, élt itt Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, 1841-ben pedig az első emeletet bérbe vette erkélyestől egy bizonyos Landerer és Heckenast Nyomdatársaság.
A Magyar Nemzeti Múzeumnak is találtak hamarosan helyet a szakemberek. A Batthyány Antaltól megvásárolt majorság ugyan a városfalakon kívül feküdt, közvetlen szomszédságban azzal a Széna térrel (ma: Kálvin tér), ami piaci harsánysága mellett a közeli, Fogadó a két pisztolyhoz elnevezésű, kétes szórakozóhellyel is büszkélkedhetett, de ez már egy másik történet.