Új évadának hivatalos kezdete előtt egy héttel bemutatóval és szabadtéri programokkal készül az Opera, az autómentes hétvégén és a Színházak éjszakáján a Dalszínház utcai Szfinx-teraszon és az Operaházban is várják a közönséget.

MTI

 A 2016/2017-es Magyar Évad előfutára a Két nő című mai opera hazai premierje a MoltOpera társulat előadásában. A legfrissebb nagybemutatók előtt emellett összesen kilenc időpontban játszanak háromféle egyfelvonásos vígoperát az Opera sarkánál kialakított Dalszínház utcai Szfinx-színpadon. A szabadtéri programok a szeptember 17-18-i autómentes hétvégén kezdődnek délutánonként 14 órától, este héttől mindkét nap OperaMozit vetítenek az Andrássy úton. Elsőként a Hunyadi Lászlót, majd A hattyúk tava című balettet az Opera művészeinek előadásában. Szombat éjjel, a Színházak éjszakáján mutatják be Gryllus Samu Két nő című operáját. Az éjjel 11-től, majd hajnali fél egytől is látható előadás érdekessége, hogy a cselekmény nem egyetlen helyen játszódik, hanem végigvonul az Operaház tereiben.

Az előadás korhatáros, felnőtt nézők részére készült. Másnap, 18-án a nagyteremben látható az Eszéki Horvát Nemzeti Színház Zrínyi Miklós című vendégjátéka, a zeneszerző Ivan Zajc horvát komponista. Az autómentes hétvégén találkozhatnak az operarajongók először az Opera Esély-standjával, amely szeptember 17-18-19-én déltől este hétig tart nyitva a dalszínház épülete előtt. A háromnapos akció keretében az évad öt kiemelt előadásának valamelyikére két jegy vásárolható Erkel-áron az Operaházba. A lehetőségek között a Faust, az Anyegin balett, az André Chénier, A kalóz című balettelőadás és a Háry János szerepel.

A nemzetközi hírű lírai baritonnal, Orendt Gyulával indul 19-én a színház tehetségröptető sorozata. A fiatal művész, aki a berlini Staatsoper társulatának tagja, az Erkel Színházban Schumann-, Mahler- és Kodály-műveket ad elő, zongorán közreműködik Hartmut Höll, Dietrich Fischer-Dieskau német bariton egykori kísérője. Az Operaház Székely Bertalan termében Sáfár Orsolya, Wiedemann Bernadett (ének) és Virág Emese (zongora) várja a közönséget a Széchenyi István225 című koncerttel 21-én, Széchenyi István születésének évfordulóján. Az esten Széchényi Imre szerzeményei mellett Liszt-művek is elhangzanak. Műsorvezető Kovács Sándor zenetörténész.

Az Andrássy úti nagyszínpadon 24-én 17.45-kor kezdődik az évadnyitó főműsor. A köszöntők után az Opera balett-társulata a Kibillent harmóniák című kompozíciót adja elő, majd az opera és a balett csillagai látványos bevonulással térnek vissza az épületbe a nyári szünet után. Az esti Traviata-bemutatót nagykivetítőn tekintheti meg a mintegy 1200 vendég a lezárt aszfaltúton kialakított nézőtérről, 22 óra után pedig videoinstallációkat láthatnak az Operaház homlokzatán. A bő nyolcórányi szabadtéri évadnyitány nézőit Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Ókovács Szilveszter főigazgató köszönti. Az Erkelben 25-én lép színpadra Jonas Kaufmann tenor nyolc magyar fachtársával együtt Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából. A kilenc tenort felvonultató koncert délután három órakor kezdődik, majd aznap este 19.30-tól a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny gálaestje várja az érdeklődőket az Operaházban.

A 75 éves Medveczky Ádám karmester köszöntése volt a Magyar Évad ünnepélyes felütése a 11-én megrendezett OperaVacsorán. A vasárnapi alkalomra idén először gyűltek az Operaházba a Nemzet Színészei, a Mozgókép Mesterei, a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai, a Nemzet Sportolói és az Opera Mesterművészei. Az OperaVacsorára ezentúl minden esztendőben meginvitálják a kitüntetetteket, emellett – ahogy már idén is – meghívást kapnak a főváros, az Opera épületeinek otthont adó kerületek, az intézményt fenntartó minisztérium és a megyei jogú városok vezetői is. Ókovács Szilveszter főigazgató az eseményen jelentette be az Operai Jogú Városok program indulását, amelynek keretében a honi megyei jogú és egyes határon túli városok az Opera tartós partnerei lehetnek. A 2017/18-as évadtól mind a 23 magyar nagyváros és Budapest számára is megnyílik a lehetőség, hogy minimum 200, maximum 500 darab négyelőadásos bérlet megvásárlásával az Erkel Színház legjobb helyeit válthassák meg az általános bérletezési kampány előtt.

Az adott bérletet a városról nevezik el, és a bérlet előadásainak estéin az ország legnagyobb színháza a helység népszerűsítéséért dolgozik, amire imázsfilmvetítéssel, reklámanyagokkal, turisztikai ajánlatokkal, képekkel, filmekkel, prezentációval készülhetnek a városok. A programba történő jelentkezés határideje 2016. december 31., a lehetőséget 1 + 1 opciós évadra hirdetik. A határon túli városok közül Pozsony, Kassa, Munkács, Beregszász, Kolozsvár, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Eszék lakosai fél áron juthatnak a bérletekhez. A program kiemelt városa az Erkel Ferenc születési helyeként is ismert Gyula, amely szintén “operai jogot” kapott.

Fotó: Magyar Állami Operaház