Marc Veyrat francia “parasztséf” újabb étterme kapott három csillagot a Michelin gasztronómiai kalauztól, amelynek 2018-as franciaországi kiadását hétfőn mutatták be a Párizs melletti Boulogne-Billancourt-ban. 

MTI

A legújabb kiadás fő nyertesei a délkelet-franciaországi vendéglátóhelyek és a japán konyhafőnökök, míg a női szakácsok szinte teljesen kimaradtak az előléptetésből. A háromcsillagos vendéglátóhelyek száma kettővel, a kétcsillagosoké öttel, az egycsillagosok 50-nel nőtt. A maximális három csillagot nyerte el az idei kiadásban az önmagát parasztszakácsnak nevező és a természetes alapanyagokból, köztük vadon növő füvekből dolgozó Marc Veyrat-nak a Savoyai-Alpokban, Manigod hegyi faluban lévő étterme, a Maison des Bois, amely eddig két csillaggal dicsekedhetett. A védjegyként széles karimájú fekete kalapot viselő 67 éves szakácsnak ez a harmadik három Michelin-csillagos vendéglője. 

Megkapta a csúcsminősítést egy feltörekvő konyhafőnök, a 45 éves Christophe Bacquié is, aki a Toulon és Marseille között fekvő Le Castellet-ben, a Hotel du Castellet szállodában, a Paul Ricard autóversenypálya közelében működtet egy eddig két csillaggal elismert éttermet. 

Feltűnően előretörtek a japán séfek, akik közül ketten kaptak kettő csillagot és hárman egy csillagot. Michael Ellis, az étteremkalauz vezetője szerint rendkívüli ügyesség és precizitás jellemzi a japán konyhafőnököket, a franciákban és a japánokban közös “az alapanyag iránti tisztelet”.

Az új csillagos konyhafőnök között vannak más külföldiek is, így egy-egy libanoni, dán, görög és kanadai séf is. Két francia szakács már 27 évesen kiérdemelte első Michelin-csillagát.