Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share

Befejeződött a Kodály Zoltán Háry János című daljátékához készült, egész estés rajzfilm digitális felújítása a Magyar Művészeti Akadémia, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap együttműködésében; a felújított verzió díszbemutatóját hétfőn a Pesti Vigadóban tartották.

MTI

A mai felnőttek többségének meghatározó és maradandó élmény volt a Háry János rajzfilmváltozata – mondta el a díszbemutató előtt az MTVA vezérigazgatója. Vaszily Miklós hozzátette: fontos, hogy a mai kor igényeinek megfelelő, digitálisan felújított változat is a közönség rendelkezésére álljon, és így lehessen megőrizni az utókornak Richly Zsolt és Jankovics Marcell 1983-as animációs filmjét.A vetítés előt t a film rendezője és figuratervezője, Richly Zsolt felidézte: főiskolásként bosszantotta, hogy a rajzfilm szakon nem tanítottak magyar népművészetet, pedig már fiatalon is vonzotta ez a világ, ahogyan Kodály művészete is.  Jankovics Marcell, a film animációs rendezője hozzátette: a János vitéz és a Háry János címük alapján összetéveszthető rajfilmek, de más szempontból egyáltalán nem: a Háry Jánost a Pannonia Filmstúdió egyetlen másik alkotásával sem lehet összekeverni. Richly Zsoltban az a nagyszerű, hogy képes a kép egészével kifejezni dolgokat, nem csak egy-egy figurával, arckifejezéssel – méltatta alkotótársát Jankovics Marcell.

A Háry János a Magyar Televízió megbízásából készült 1983-ban a Pannónia Filmstúdióban. A forgatókönyvet Marsall László írta, a film zenéjét Kodály Zoltán műveiből Ferencsik János állította össze. A rajzfilmben énekesként Mészöly Katalin, Sólyom-Nagy Sándor és Takács Klára hallható, mellettük Szabó Gyula, Raksányi Gellért, Haumann Péter, Kállay Ilona, Balázs Péter és sokan mások működtek közre. Az 2017-es Kodály-emlékév keretében került sor a rajzfilm felújítására. A Háry János 35 milliméteres Color Negativ hordozón állt rendelkezésre, manuális és ultrahangos tisztítási technikával és ragasztással, majd digitalizálással restaurálták.

fotó: Retrovízió


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share