Manapság tízből kilenc kisiskolás kortárs íróként Berg Juditot nevezi meg. Judit tíz éve indított Ruminije, a matróz egérlegény története idén révbe ért: gyereknapra jelenik meg regényfolyam zárókötete, a Rumini kapitány. A mesehőssel ma, a Petőfi Irodalmi Múzeum PagonyFesztjén találkozhatunk. Mi másról kérdezhettük volna az írónőt, mint a könyvekről és a gyerekekről?
CSETE BORBÁLA – 061.hu
Más ma egy kortárs író nyilvánossága. Portréképpel szerepelsz a harmadikos irodalomkönyvben… Gyakran felismernek?
Időnként előfordul, hogy egy gyerek fordul utánam, hiszen nagyon sok iskolában jártam már vidéken és a fővárosban is. A szülők újságban is láthatnak, egy-egy megjelenés után. Például már zoknivásárlás közben toppant oda valaki, hogy nem én vagyok-e én. De a legbizarrabb egy osztrák síút volt, ahol a női WC-ben kapott el egy anyuka.
Dedikálni kérte egy könyved?
Hosszasan ecsetelte, hogy odafele a Ruminit olvasta a gyerek, most visszafele hova pakolták el a csomagok közé. Beazonosított sísapkában, talán ez volt (eddig) a legviccesebb találkozás. Néha zavarba is jövök, illetve a gyerekeim szerint inkább ciki ez a felismerősdi. A legkisebb gyermekem 8 éves, akinek pedig a Ruminit kezdtem írni, ő már 17 és fél éves nagylány.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Hogyan váltak valóra írói terveid?
Ha az időrendi sorrendet nézzük, az első megjelent könyvem a Hisztimesék volt. A Panka és Csiribít én már meséltem otthon a gyerekeknek. Annyira élveztem az első könyv készítését, hogy összeírtam öt mesét, nagyjából a Micsoda idő-t, megmutattam a kiadónak, még képeket is festettem hozzá, határozott képi világot álmodtam hozzá. A kiadó elfogadta, ám felkértek egy illusztrátort, amiért azóta is hálás vagyok a Pagonynak. Ezzel párhuzamosan Lilunak írtam már a Ruminit, a Micsoda idők megjelenése után mutattam a kiadónak kéziratot. Először nem tudták, mit kezdjenek vele, hiszem ők az ovis korosztályban gondolkodtak, de én kértem, hogy nézzenek legalább bele. Végül esti meseként kezdték felolvasni a kisfiuknak, aztán az ötödik fejezet után hívtak a szülők: Bálintra olyan elementáris hatással van a könyv, hogy szeretnék megjelentetni. Szóval neki nagyon hálás vagyok: ezért tíz évvel később, a Rumini kapitány köszönetnyilvánításában írásban is megköszönöm neki, mint az első nem családtag olvasómnak.
Milyen volt a lányod számára a saját meséjének az elengedése?
Rémes! Próbáltam elmagyarázni, amit anya karácsonyra írt, azt most a Pagony megjelenteti. Ő úgy érezte, hogy ezzel a többi gyerek elveszi az ő karácsonyi ajándékát. A kompromisszum, hogy minden egyes könyvben legyen benne: Lilunak, megbékítette. És ő végig is vizsgálta, a tiszteletpéldányokban mindben benne van-e a neve. A kisebb gyerekek pedig egyáltalán nem értették, amikor megérkezett a nyomdából egy csomó könyv, hogy lehet, hogy mindet anya írta. Hogy tudtam ilyen sokat írni?
Fotó: Horváth Péter Gyula
A dráma, a színjátszás fiatalkorban fontos volt számodra. Ezért is szólalt meg egy Rumini-kaland a színpadon?
Bennem nagy szerelem van a színház iránt: nincs színjátszó tehetségem, ám nagyon szeretek színdarabot írni, rendezni, ezt fiatalon műveltem. Drámatanárit végeztem, Lilu már egyetem alatt megszületett, így nem kezdtem el dolgozni. Egyetemista koromban az anyukám rendezett, és én írtam három éven át a darabokat. Amikor a Magyar Színházban próbáltuk a Ruminit, rengeteget voltam a próbákon: a rendező megkért, mivel állandóan alakítgattuk a szövegeket, hogy legyek jelen, mindig kéznél legyek. Sokszor persze bevittem a gyerekeim is a próbára.
Végül a Rumini-sorozatban külön kötet lett a bemutatott darab…
Végiggondoltuk, a felkérés szerint az egyik regényt adaptáltam volna színpadra. Az első kötet, a Rumini túlságosan epizodikus, nincs benne központi összefogó drámai erő: például egy főgonosz, aki nélkül nem tud egy ilyen jellegű történet megélni a színpadon. Én ezt tényleg karácsonyi ajándékként írtam Lilunak, elkezdtem, s azt gondoltam, lesz belőle egy mese. Menet közben eszembe jutott még valami: akkor még azt is beleírtam, és ötletről ötletre épült fel. A többi regényt sokkal tudatosabban írtam már, de annyi helyszín, történetszál fut, hogy színpadra alkalmazva biztosan ki kellene hagyni szereplőket, helyeket, epizódokat. Nem férne bele egyik sem kétszer ötven percbe, a játékidőbe. Viszont olyan sok rajongója van a történeteknek, ha valaki eljönne megnézni egy könyvből ismert részt, és nem azzal a várt teljességgel találkozik a színpadon, óhatatlanul csalódna, még ha a világ egyébként legjobb előadását is látta. Akkor azt mondtam, inkább egy teljesen új darabot írok a megszokott szereplőkre, amely pont annyira bonyolult, úgy van felépítve, hogy igazi színpadi mű legyen.
Milyen érzés lezárnod a Rumini-folyamot?
Ez az én döntésem: egy ideje érlelgettem, hogy el kell engedni. Picit fájdalmas, picit megnyugtató, és semmi sincs véglegesen elvágva. Elárulhatom: nem hal meg a végén Rumini, tehát még hozzányúlhatok ehhez a világhoz.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Milyen volt látni, ahogy önálló életre kelt Rumini?
Eleinte felfoghatatlan volt, kapkodtam a fejem, mára sokkal természetesebbnek tudom venni. Másrészt tudatosan kell kezelnem kapcsolódó termékeket: készültek figurák, pólók, játékok, de van, ahol nyári táborok próbálják a Rumini névvel vonzani a gyerekeket. A táborok esetében el szoktam kérni a tematikát, és ha szimpatikus, akkor szívesen hagyom. Meg kellett tanulnom, hogy védjem a dolgaimat, és merjek kiállni értük. Ez is a felnőtté válásom része lett – miközben az egész sorozat is beérett.
Mennyire érik, fejlődik a matrózunk alakja kötetről kötetre?
Két lehetőség van egy regénysorozatnál: van, aki azt választja, hogy a szereplője végig ugyanannyi idős, semmit nem változik, csak az őt ért kalandok újak. Vagy pedig nőnek a szereplők, bonyolódnak a problémák, és változnak a konfliktustípusok is. Viszont a kezdő olvasógárda együtt nő a szereplőkkel, számukra ez nem probléma, ám mi van azokkal az olvasókkal, akik már akkor kezdik el olvasni a sorozatot, amikor kész az egész, és egy év alatt, 6-7 évesen lecsorog nekik az egész Rumini. Mások pedig 10 évig követték végig… A legnehezebb belőni, hogy a hangulat, a stílus, az egész mélysége-derűje hasonló maradjon, miközben érnek a szereplők. Vigyázni kell, mert ez egy nagyon kényes egyensúly.
Milyen utóélet vár Ruminire?
Rengeteg tervünk van még. Bízom benne, hogy a Katolikus Rádió a második részből is el tudja majd készíteni a rádiójátékot, szóba került, hogy a Fényvizek egy részéből színdarabot lehetne írni, és egyszer talán lesz egy jó rajzfilm is. Én nagyon szeretek játszani a műfajokkal: a levélregény, naplóregény, dráma után még egy novellafüzér is tetszene… Nem tartom kizártnak, hogy az olvasók még hallanak Ruminiről, aki most is még csak nagykamasz.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mit árulhatunk el a Rumini kapitány szerelmi száláról?
Nyilván okkal várják a románcot az olvasók, bár a 7-8 évesek miatt nem mentem bele a részletekbe. Balikó picit csúfolódik is az érzelmeken, én viszont az olvasóim képzeletére bízom, hogy mi történt pontosan. Persze adok támpontokat, melyeket mindenki vérmérséklete szerint egészítheti ki.
Minden gyerekednek van személyre szóló könyve?
Bori ovisként paleontológusnak készült: a kérése az volt, hogy a következő könyvben cuki, de harapós dinók szerepeljenek, akik kalandokba keverednek, és legyen benne vulkán is. Ebből a kérésből nőtt ki a Két kis dinó-sorozat. A Maszat-sorozatot a kisfiamnak írtam, Maszat hasonlít is Vilmosra. Dalma kedvéért az ő egyik legkedvesebb helyéről, Aliz tanyájáról meséltem.
Felnőtteknek is tervezel írni?
Sokáig nem voltak ilyen tervem, de azóta mindenféle műfajban születtek ötletek: komoly regény, színdarab, egy krimi. És felkérésre egy antológiában meg fog jelenni az első felnőtt írásom. Egy 56-os rendhagyó antológia a Cser Kiadónál, felemelő érzés, hogy gondoltak rám, hogy meg tudom állni a helyem egy neves alkotógárda közt. Sok ötlet évek óta gomolyog bennem, de mielőtt nekiláthatnék, van még rengeteg egyéb ígéretem. Folytatnom kell a megkezdett sorozatokat: a Lengemesék téli epizódját, a Két kis dinó negyedik részét, az Alma című ifjúsági regényem folytatását is írom. Közben többféle rajzfilmes terv is körvonalazódik, szóval rengeteg a munkám.
Itthon írsz? Miként találsz időt ennyi terv megvalósítására?
A dolgozószobám fala élénk zöld, képek-könyvek között írok. Nagyon szeretek élni, jól érezni magam, és az írás egy turbo, erőt adó dolog. Mindenki kérdezi, hogy van időm a négy gyerek mellett ennyit írni, pedig ez fordítva van: ha írhatok, mindenhez van erőm. Ez egy soha véget nem érő szerelem!