Gyermekmentő Szolgálat: beteg gyerekekért egy színházi előadással

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban: az idén Molnár Ferenc Liliom című darabjának december 17-ei előadására lehet emelt árú jegyet vásárolni.

MTI

A 25 ezer forintos jegyek megvásárlásával a nézők a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját támogatják. Az előadás után a vendégek részére a szervezet fogadást ad – o Az előadásra jegyeket rendelni a jótékonysági szervezetnél lehet. Molnár Ferenc Liliom című műve 110 éve hódítja meg a világ színpadait. Julika és Liliom szerelmének legendája megihlette a világ nagy művészeit. Orson Welles rádiójátékot, Fritz Lang filmet rendezett, Ingrid Bergman pedig eljátszotta Julikát.

A Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén vitte sikerre Molnár életművének egyik kiemelkedő alkotását, legutóbb pedig Kaszás Attila és Eszenyi Enikő játszotta a két főszerepet. A Vígszínház házi szerzőjének művei tovább élnek a Víg színpadán, A Pál utcai fiúk, a Játék a kastélyban és A testőr után a Liliomot is újra láthatja a közönség. Az előadás szereplői között megtalálható Hajduk Károly, Szilágyi Csenge, Orosz Ákos, Waskovics Andrea és Zoltán Áron. A darabot ifj. Vidnyánszky Attila állította színpadra.

 

2018-12-03T09:48:59+00:00 2018. december 3.|