A legjobb dokumentumfilmek között mutatkozhat be a nemzetközi porondon Skrabski Fruzsina Traumákon innen és túl című dokumentumfilmje, ugyanis beválogatták a Las Vegas-i The NewsFest – True Stories International Film and Writers Festival versenyprogramjába.

061.hu

A független dokumentumfilmek nemzetközi seregszemlén tizenhét kategóriában versenyeznek a nem fikciós produkciók július 27–30. között Las Vegasban. Az eddigi nyertesek között van dél-koreai, indiai, kirgiz dokumentumfilm is, írja az Index.

A keddtől az Indavideón online elérhető magyar versenyfilmben megszólal Tóth Zsé Ferenc, aki állami gondozásban nőtt fel, súlyos látássérült, börtönben is volt. Jelenleg diplomás szakemberként fogyatékosotthonban gondozó, és a szegény gyerekeken segítő Tündérkör Alapítványt vezeti. Az alkotásban szerepel továbbá Bagi Iván ismert parodista, humorista, költő – aki árvaházakban nőtt fel és saját erejéből küzdötte fel magát elismert előadóvá -, Szabó Borbála író, a Nincsenapám, seanyám életrajzi könyv szerzője, Danó Éva a gyerekvédelmi esetmenedzser, akinek apukája alkoholista, szülei munkanélküliek voltak, és Dunai Attila csapatépítő tréner, HR-filozófus, akit a saját szülei idegenekre bíztak, majd a Fóti Gyermekvárosba került.

A dokumentumfilmben a téma mérvadó szakemberei is szerepelnek, mint Böjte Csaba ferences szerzetes, prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus, Berényi András pszichológus, dr. Harangozó Judit pszichiáter, dr. Kádár Annamária pszichológus, Kosza Erzsébet nevelő, Menyhárt Ernő és Menyhárt Rita nevelők, Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Szemeti Krisztina nevelő.

Skarabski Fruzsina jelenleg 2006-os tüntetéssorozat rendőri túlkapásainak áldozatairól készít dokumentumfilmet.