Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Bob Dylan talán egy tavaszi stockholmi koncertje alkalmával tartja meg a Nobel-díj egyetlen feltételeként tőle elvárt előadást – közölte pénteken a díjat odaítélő Svéd Akadémia vezetője.

MTI

Sara Danius szerint lehetséges, hogy a 75 éves amerikai zenész-költő, az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje jövőre, valószínűleg tavasszal, koncertet ad a svéd fővárosban, “és ez tökéletes alkalom lenne arra, hogy megtartsa előadását”. A Nobel Alapítvány előírásai szerint a díjazottaknak a díjátadástól számított fél éven belül előadást kell tartaniuk egy, a díj tárgyával kapcsolatos témában. A svéd közrádióban nyilatkozó Danius szerint az e feltételre vonatkozó szabályok “rugalmasak”, és Bob Dylan “akár egy leírt szöveg, egy spontán beszéd, egy film vagy bármi más formájában” megtarthatja előadását.

Dylan, aki udvariatlanul sokáig, 12 napig váratta a zsűrit annak megválaszolásával, hogy egyáltalán elfogadja-e a díjat, a héten értesítette a testületet arról, hogy “bár szerette volna, egyéb elfoglaltságai miatt nem tud” jelen lenni a december 10-i átadási ünnepségen. A Svéd Akadémia közölte, hogy tiszteletben tartja Bob Dylan döntését, de nem tűz ki alternatív dátumot, amelyen a zenész elmondhatná beszédét. Az akadémia szerint “szokatlan, de nem példa nélküli”, hogy egy díjazott ne tudja személyesen átvenni az elismert, így történt Doris Lessing, Harold Pinter, Alice Munro és Elfriede Jelinek esetében is, bár ők mindannyian egészségi okokból hivatkozva mondták le a részvételt.

Kép: Odissey
    

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •