Körvonalazódik az idei Eurovíziós Dalverseny mezőnye. A finnek belecsaptak a lecsóba: az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében egy értelmi fogyatékosokból álló punk bandát közönségszavazatokkal felhoztak a negyedik helyről az élre, és idén nyelvrokonaink képviseletében ők utaznak Bécsbe, nincs mese.
A Pertti Keviken Nimipairvat együttessel ily módon az esélyegyenlőségi cukiságot is sikerül beintegrálni ebbe a szürreális fesztiválvilágba, a nézettség meg különféle bevételek reményében. Ez már nem az a világ, amikor a közös éneklés, az új dalok, az új ikonok összeboronálják a hidegháborús sebeiből lábadozó és az újabb sokkok felé tartó Európát. ( Az Eurovíziós Dalversenyt ugyanis 1956-ban Svájcban alapították.) Már valami más van. Nehéz megmondani, hogy mi. Nehéz megmondani, hogy mitől jobb egy szép nagyestélyis dal egy Dana International, vagy egy Conchita Wurst előadásában.
Hogy hová lettek a Celine Dionok, a Gigliola Cinquettik, a Sandie Shaw-k? Hová lettek az BBÁ-k, a Brotherhood of Man-ek, hová lettek az olyan dalok és az olyan előadók, akikre azt lehetett mondani, hogy egy bizonyos szórakoztató zenei szegmensben legalábbis kifejezik Európát.
Rögtön lájk, de aztán…
Amikor megláttam a cuki finneket, rögtön lájkot nyomtam, mert el kellett olvadni tőlük, olyan édesen csinálják, de aztán meg eszembe jutottak azok az énekesek, zenészek, zeneszerzők, szövegírók, akik gyerekkoruk óta zenei pályára készültek, és még mindig szeretnék Európát elénekelni, akkor is, ha a jelek szerint egyre kevésbé hagyja magát.
De különben más szürreális mutatvány is készülődött. Tavaly decemberben a máltaiak meglebegtették, hogy hat apácát indítanak a dalversenyen, ki is csapták a klippet róluk, hadd szóljon, danoljanak a népeknek az Ecclessia nővérek. Kicsit már sajnálom, hogy egy Amber nevű énekesnőt indítanak mégis inkább, aki már éppen negyedszer próbálkozott, hogy az Eurovíziós Dalverseny döntőjére bejusson, viszont első ránézésre semmi különös.
Boggit küldjük háborús dallal
Időközben lezajlott a magyar döntő is, Csemer Boglárka, más néven Boggi angol nyelvű Wars for nothing című dalával tarolt. Hatásos, helyre kis dal, amely sokfelé ismertté teheti a magyar énekesnő nevét.
Tavaly tulajdonképpen elég jól jártunk Kállay-Saunders Andrással, aki még férfiruhában is, és egy kicsi, nem sok baráttal rendelkező ország versenyzőjeként is ötödik lett. Előtte már ByeAlex tizedik helyének is tudtunk örülni Ádok Zoli, Csézy, a Compact Disco és a szintén erősen túlhype-olt Wolf Kati gyenge helyezései után. Nem tudni, most mire számítsunk. Boggi dala mutatós, aktuális, más években is szerették az ilyen protest témákat. A versenydal különösebb magyar vonásokat és vonatkozásokat nem hordoz, inkább tűnik ír popnak, mint a jól sikerült Parfüm című dal testvérének.
Elázott gigantikus falunap
Temérdek Eurovíziós Dalfesztivált végignéztem már, de én még mindig nem pontosan értem, mire megy ki a játék. Van olyan év, amikor mintha számítana, hogy egy szép nagyestélyis dal nyerjen, amelyben azért van valami kis friss tűz, vagy egy kicsi őrület, máskor meg mintha semmi nem számítana ?!
Fatális szerencse, hogy van Gundel Takács Gábor, és az ő pompás szövegei, amelyeket ezekre a nehéz időkre tartogat. Sosem feledhetem, amikor azt találta mondani az egyik roppant unalmas elődöntőben, hogy: „ A görög versenyző hazájában világhírű sztár.” És ennél még jobb dumákra is számíthatunk, ha hosszan bírjuk, amíg kínkeservesen bemutatnak egy-egy országot, idióta művigyorral az ajkán mindenki üdvözöl mindenkit. Meglátjuk-meghalljuk a sok rémisztő gagyi izét, ami mintha hasonlítana egynémely elázott falunapi programra ( mármint ha mindenki elázott), de mégsem A többit sajnos nem tudom garantálni.