Elérhetőség, naprakészség – nagyjából ennyit várnak el egy kocka informatikusoktól.

Ehhez nekem elég az online jelenlét. Születésem óta itt élek Pesten. Jó dolog kávéházakban “elérhetőnek” lenni a kutyámmal, a kávémmal és a tabletemmel, csak figyelni, ahogy múlik az idő.

A másik asztalnál fiatalok ötletelnek, átülök, nagy a zaj, éppen születik valami: „Nullahategy”. Már cappuccino és nem kapucíner de a nevetés, vita, majd a hosszú méla csend olyan, mint anno . Annak idején a Centrál kávéházban alakult meg a Nyugat szerkesztősége, összegyűlt Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Ignotus, Tersánszky, s valami frisset, újat alkottak, szétfeszítették a kereteket. Ezt szeretnék ők is, mutatni, ráközelíteni, bemutatni: fonákját, színeit, ízeit a városnak. Letörölni a port, levakarni a rozsdát.

Bár se Móriczunk, se Máraink nincs – vagy talán köztünk járnak épp- tele vannak ötletekkel, lelkesedéssel.

Fogadjátok szeretettel.