Többek között a kakasherepörköltet és a magyar főváros gasztronómiáját ajánlotta a svéd közönség figyelmébe a négy Budapest-kötetet is jegyző Hasse Nylén, aki magyar útikönyvszerző társával, Török Andrással beszélgetett szombaton a Göteborgi Könyvvásár zsúfolásig megtelt magyar standján.

MTI

Hasse Nylén felidézte, hogy a nyolcvanas években utcazenészként járt először Magyarországon és Budapesten, majd három évig kutatott könyvtárakban első útikönyve megírása előtt. Azóta is rajong a városért, és rendszeresen visszatér, néha egyedül, néha pedig tanárként a göteborgi Kortedala Gimnázium diákjaival.

A két szerző fotókon keresztül is felhívta a svéd hallgatók figyelmét a legfontosabb tudnivalókra a magyar fővárosról. “Budapest mindig Bécset másolta, Bécs Párizst, Párizs Rómát, Róma pedig Athént, elég tehát eljönni Budapestre, hogy egész Európát lássa az ember” – jegyezte meg Török András, hozzátéve: a városba egyaránt érdemes ellátogatni a fürdők, az antikváriumok, a romkocsmák és az utcaművészet miatt, miközben Budapest a régió designfővárosává is vált.

Hasse Nylén elismerően szólt a budapesti vásárcsarnok-kultúráról, és a svédek számára igen kedvező árú vendéglátóhelyekről. A göteborgi éttermekben már nem lehet svéd ételeket kapni, legfeljebb kis külvárosi vendéglőkben, Budapest azonban szerencsére ápolja saját gasztrokultúráját – emelte ki. A svéd szerző felhívta a figyelmet Budapest villanegyedeire is, amelyek házai mind saját történeteket hordoznak. Egy 1945-ös fotó kapcsán felidézte, hogy a Lánchíd építésekor még alig állt valami a mai Budapestből, de a 19. század végére világváros épült a híd köré, amely túlélt olyan történelmi megrázkódtatásokat is, mint az 1944-45-ös ostrom.

Hasse Nylén elmondta: könyvei jelenleg csak svéd nyelven olvashatók, a tervek szerint azonban rövidesen elkészül angol és magyar fordításuk is. Magyarország díszvendégként mutatkozhat be a csütörtöktől vasárnapig tartó 30. Göteborgi Könyvvásáron, Skandinávia legnagyobb könyves rendezvényén. A magyar stand dizájnja a Budapest hívószó köré épül, így számos kötet, filmvetítés és koncert is népszerűsíti a fővárost, de sok program ismerteti meg a svéd közönséggel a Balaton régióját is.