Nagyszabású Micimackó-kiállítás nyílik a hétvégén a londoni Viktória és Albert Múzeumban, amely egyebek között rajzok és műtárgyak révén mutatja be A.A. Milne mesehősének történetét.

MTI

A szombaton nyíló Winnie-the-Pooh: Exploring a Classic (Micimackó: egy klasszikus felfedezése) című tárlaton az 1920-as évek óta készült csaknem 230 alkotás és műtárgy, köztük eredeti illusztrációk és kéziratok, köztük E.H. Shepard első Micimackó-portréi várják a látogatókat. A Micimackós relikviák mellett a tárlat bemutatja azokat az embereket és helyszíneket, amelyek annak idején a történeteket ihlették: Milne fiát, Christopher Robint, akiről Róbert Gida alakját formázta meg az író, és azt a Milne farmjának közelében lévő sussexi erdőt, amely a Százholdas Pagonyként elevenedik meg a mesékben.

Tom Piper, a kiállítás egyik megálmodója szerint a cél az volt, hogy a látogatók teljesen elmerülhessenek a tárlatban. Ezt digitális megoldások is segítik, valamint a Százholdas Pagony csaknem öt méter magas, kézzel festett változata, amelyet bebarangolhatnak a látogatók. Emma Laws, a kiállítás egyik kurátora szerint a múzeumnak kiemelt célja, hogy megszólítsa a családokat, ezért is döntöttek az immár 90 éves mesehős mellett. A Milne számára világhírnevet és halhatatlanságot hozó Micimackó című könyv 1926-ban jelent meg. A csekély értelmű medvebocs ihletőjének számító Teddy mackót Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára.

A fiú először Edward Bearnek hívta a mackót, majd később átkeresztelte. A plüssfigura a Londoni Állatkert fekete medvéjéről, Winnie-ről – aki egykor katonai kabalaállatként szolgált a kanadai Winnipegben -, valamint egy Pooh nevű hattyúról kapta a nevét. Micimackó és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeire és nemkívánatos gyarlóságaira ismerhet az olvasó.

Christopher egyébként egy memoárjában bevallotta, hogy annak idején nem volt felhőtlen a viszonya a karakterrel, és az iskolában is érték kellemetlenségek a Micimackó-könyvek miatt. A Viktória és Albert Múzeum kiállításán kívül a mozikban is találkozhat a közönség Micimackóval a Goodbye Christopher Robin című filmben, amely Milne és családjának életét meséli el a mesehős megszületésének idején. A film januárban érkezik a magyarországi mozikba.