Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 9
  •  
    9
    Shares

Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál. A nonprofit rendezvénysorozatot a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ihlették: szervezői arra vállalkoztak, hogy a koncertek és egyéb társasági programok nélkül maradt közönségnek ingyenes, interneten keresztül nézhető programokat kínáljanak, rengeteg példakép és sztár közreműködésével arra bíztassák a rajongókat, hogy tartsák be a szabályokat és maradjanak otthon.

061.hu

A VOLT Produkció felkérésére száznál is több hazai fesztivál, klub és kulturális intézmény összefogásával, közösen indították el a Maradj Otthon! Fesztivált. A szervezők közleménye szerint a március 21-i start óta közel ötvenezren követték be az eseményt – amely a Facebook szabályai szerint csak két hétig működhetett – százezernél is többen látogatták. Volt olyan nap, amikor közel 180 ezer embert értek el organikusan, mindenféle hirdetés nélkül. Facebook eseményeikkel kétmillió embert értek el és 120 ezer fölötti visszajelzést kaptak.

Az élő bejelentkezések az előadók számára is rendkívül hasznosak voltak. A nézettségi adatokat tekintve egyértelmű, hogy a Maradj Otthon! fesztivállal összefogva képesek voltak megsokszorozni egy-egy karanténkoncertjük elérését, és remélhetőleg sokan olyan közönséghez is eljuthattak, akiket önerőből, segítség nélkül nem tudtak volna elérni.

A programsorozatot Rúzsa Magdi különleges produkciója indította, legelső kanapékoncertjét pedig Járai Márk adta. Az elmúlt két hónap alatt olyan előadók szerepeltek a virtuális színpadukon, mint Caramel, Lovasi András, Szakács Gergő, a Margaret Island, Siklósi Örs, Szivák Zsolt, Kama, Hangácsi Márton, Molnár Tamás, Iamyank, Iamsoyuz, Takács Vilkó, a New Level Empire, Pély Barna, Kocsis Tibor, Ya Ou, a Sugarloaf, Petruska, a Roy és Ádám Trió, a Carson Coma, Szeder, Kardos Horváth János, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, Follow the Violin, Freddie, vagy a Club 54. A fesztivál egyik állandó program-elemét Ákos szolgáltatta: minden héten szerdán este egy-egy újabb Arénakoncertjét premierezhettek, szombat esténként pedig Karanténnaplóval jelentkezett.

Óriási sikerrel futottak a Dj setteket, underground bulikat jelentő online partyk, a #maradjotthonchallenge, amelyben minden este 19:00-kor egy-egy híresség látta vendégül a fesztivál követőit. A Maradj Otthon! oldalán számos videoklip és kisfilm is nagy sikerrel debütált, a premierek mellett pedig sok izgalmas beszélgetésnek is helyet adtak. A Várkert Bazár is rendszeresen kapcsolódott be programjaival, Juhász Anna és Ugron Zsolna kedvenc olvasmányaikat mutatták be az #énésakönyvem-ben, és a maradjotthonchallenge-ben is feltűntek, és a programok sorát még hosszan folytathatnánk…

A Maradj Otthon! fesztivál stábja a járványhelyzet miatti korlátozások feloldása után úgy döntött, itt az idő, hogy elbúcsúzzon a közönségtől, és arra biztassa a nézőket, hogy a biztonsági előírások betartásával lassan térjen vissza a virtuális térből a valódi előadások, koncertek, fesztiválok világába.

A fesztivál záró napján, május 23-án, szombaton is tartogat még meglepetéseket. Lesz többek között Generali Gyerek Sziget előadás, elbúcsúzik tehetséges kézműves-tervezőket bemutató Divat Placc, Andro és Lotfi Begi ismét egy különleges helyszínről jelentkezve csinál livestream DJ setet, és 19:00-kor kezdődik a Hegyilevegő Online Fesztivál a Bagossy Brothers Companyval és barátaikkal – többek között a Margaret Islanddel, Csorba Lócival, Beck Zolival (30Y), valamint Boros Csabával és Péterrel (Republic).


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 9
  •  
    9
    Shares