Október 4-től 6-ig immár negyedszer rendezik meg a Budapest Ritmo világzenei fesztvált. Az Akvárium Klubban idén Lengyelország zenéje áll a fókuszban, de fellép mások mellett az etióp Girma Béyéné, a portugál Gisela Joao és a marokkói Aszma Hamzaui is.

MTI

Idén is lesznek különleges közös produkciók hazai és külföldi kiválóságokkal. Köztük lesz a lengyel világzenei színtér egyik legfontosabb szereplője, a Kroke fellépése Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal, a szenegáli-lengyel koprodukció, Mamadou Diouf & Yama Soon vagy az albán csellista, Redi Hasa és az olasz énekesnő, Maria Mazzotta közös műsora – mondta Weyer Balázs szervező a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál által megszervezett fesztivál október 3-án a Szimplában ingyenes showcase-nappal indul: fellép a magyar Babra, iNosnach és Le Rom, a brit-török-szerb-bolgár She’Koyokh, a belgrádi Naked és a zágrábi Kazan.

A fesztivál első hivatalos napján, október 4-én pénteken áll színpadra a Romano Drom különleges, a zenekar 20. születésnapját ünneplő produkciója, sok régi taggal, vissza- és előretekintéssel. A Kovács Antal által alapított és vezetett Romano Drom idei lemezét, a Give Me Wine-t az egyik legismertebb világzenei kiadó, a World Music Network jelentette meg. Szintén pénteken zenél a norvég harmonikás, Gabriel Fliflet, a supergroupnak is nevezhető spanyol-olasz-belga-francia Rumbaristas, Gisela Joao, napjaink egyik legjobb fado előadója, valamint Aszma Hamzaui, aki a korábban csak férfiak által játszott marokkói gnaua hagyományait ápolja csupa nőből álló csapatával, a Bnat Timbouktou-val.

Október 5-én szombaton lép fel a nyolc évvel ezelőtt elhunyt legendás zöldfoki-szigetei énekesnő, Cesária Évora pályája előtt tisztelgő Cesária Évora Tribute, amely hazája legjobb zenészeit tömöríti. Izgalmasnak ígérkezik az etióp funk aranykor ikonikus figurája, Girma Béyéné koncertje a francia formáció, az Akalé Wubé kíséretében. Koncertet ad továbbá a cádizi flamenco-énekes, Javier Ruibal, Közép-Európa legjobb cumbia-zenekara, a magyar-ecuadori-perui Los Orangutanes, a szerb Marko Markovic nálunk is jól ismert zenekara, illetve az albán csellista, Redi Hasa és az olasz énekesnő, Maria Mazzotta duója.

A Budapest Ritmo idei fókuszországa a fesztivál lengyel tematikájú zárónapján számos produkcióban mutatkozik be. A korábban Nigel Kennedyvel is közös lemezt készített Kroke ezúttal két magyar fúvós nagysággal, Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal lép fel. A produkció a sajtótájékoztatón ízelítőt adott az október 6-i koncert műsorából. “Gyakran játszunk más országokból, kultúrákból, műfajokból érkező zenészekkel, ami mindig nagy élmény, hiszen az ő világukat beépítjük a miénkbe és fordítva, miközben erős kötelék alakul ki közöttünk” – fogalmazott a Kroke frontembere, a hegedűn játszó és éneklő Tomasz Kukurba.

A bőgős Tomasz Lato szerint ezekben az együttműködésekben szabadon szállnak az elképzelések és a tradíciók. Borbély Mihály arról beszélt, hogy fiatalon többször is járt a varsói dzsesszfesztiválon, ott látta először játszani Dexter Gordont, Archie Shepp-et vagy a nemrég elhunyt lengyel trombitást, Tomasz Stankót. Ugyancsak a Ritmo zárónapján ad koncertet az Akvárium Klubban Szilágyi Áron és a Zoord, akik a Warsaw Village Band vezetőjével, Maciej Szajkowskival és a fiatal hegedűssel, Weronika Monkával játszanak, de zenélni fog a kasubföldi rezesbanda, a Bubliczki és a szenegáli-lengyel koprodukció, Mamadou Diouf & Yama Soon is.

A fesztiválon hagyományosan átadják a Budapesti Ritmo Díjat, amit évente egy-egy olyan külföldi világzenei téren tevékenykedő szakembernek ítélnek oda, aki sokat tett a magyarországi, emellett a térség és a világ többi része közötti kapcsolatok elmélyítéséért. Idén is lesz nemzetközi konferencia (pénteken és szombaton szintén az Akváriumban), a témák között szerepel a lengyel népzenei színtér, a roma kultúra európai beágyazódása vagy egy Európai Zenei Megfigyelőközpont létrehozása.

Fotó: Kroke (forrás: landart.lubelskie.pl)