A budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis start-upok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő honlap munkálatainak elindulását jelentették be szombaton a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen a a fővárosi Akvárium Klubban.

MTI

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője azt mondta, hogy a Budapest Makers portál hiánypótló lesz. A térképalapú adatbázis olyan felületet fog biztosítani a vállalkozást indítani akaró hazai fiatalok vagy épp a külföldi befektetők számára, amelyen megtalálják a számukra fontos információkat és témákat. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósításához a technológiai és innovációs ipar, a kormányzat és a start-up világának összefogására van szükség. Ennek jegyében a hivatalosan ősztől induló honlap a Desing Terminál, az IBM és a We Love Budapest portál összefogásával, a Digitális Jólét Program támogatásával valósul meg.