A Budavári Palota déli összekötőszárnyának és zárt kertjeinek felújítása címmel rendezett konferenciát az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szerdán a Várkert Bazárban, ahol három előadáson számoltak be a szakemberek a rekonstrukció részleteiről.

Makranczi Zsolt, az intézet igazgatója felidézte, hogy korábban már kerekasztal-beszélgetés formájában foglalkozott az intézet a Nemzeti Hauszmann Tervvel, a mostani konferenciára éppen annak az eseménynek a tapasztalatai, visszajelzései miatt kerül sor.

L. Simon László, kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendezvényen elhangzó előadások a fontos történeti, építészet- és művészettörténeti kérdések megvilágítása mellett “remélhetőleg egyértelművé teszik azt is, hogy a politika szándékától, a mindenkori állami reprezentáció igényeitől és lehetőségeitől függetlenül milyen művészeti és építészettörténeti szándékok indokolják” a déli összekötőszárny és a Szent István-terem rekonstrukcióját.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a tervvel kapcsolatos termékeny viták a kormány Budavári Palotával kapcsolatos elképzeléseinek körüljárhatóságát, kibeszélhetőségét és megértését fogják szolgálni.

A tanácskozáson a Szent István-terem rekonstrukciójáról Rostás Péter művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a déli összekötőszárny helyreállításáról Potzner Ferenc építész, művészettörténész, a kertek felújításáról Potzner Ádám építész tartott előadást.

A Budavári Palota revitalizációjának jelenlegi ciklusában a palota E és F épülete közötti nyaktag, azaz a déli összekötő rekonstrukciója, az itteni közlekedési útvonal kialakítása, a Budapesti Történeti Múzeum gépészetének felújítása és áthelyezése, az F épület homlokzati rekonstrukciója, nyílászáróinak cseréjére és tetőrekonstrukciója, valamint a déli kert, a gyilokjáró és a Buzogány-torony felújítása és látogathatóvá tétele történik meg.

A munkálatokat az F épülettel kezdik, mert ott nem valósult meg a 2. világháború után olyan súlyos átépítés, mint az A épület esetében.

Mindezek mellett az egykori királyi enteriőrök közül elsőként a román kort idéző Szent István-terem újul meg a BTM főbejárata fölött. A tér rekonstrukciója komoly tudományos háttérmunkát igényel, amely kötetek formájában publicitást kap, a Nemzeti Hauszmann Terv honlapján és kiadványain keresztül pedig a nyilvánosság is nyomon követheti majd az egész projektet.