A Budapest Urban Games szervezői idén sem tétlenkedett és új sportágat visznek ki a városi környezetbe, uganis idén 500 év után újra megmászhatjuk a Budai vár falát. A Budapest Urban Games célja a város sportjellegű használatának és hasznosításának népszerűsítése, melyet a városi sportközösségek bevonásával, támogatásával és aktív együttműködésével kíván megvalósítani.  

061.HU

A mászóverseny a sportág két népszerű eleméből áll, a nevezőknek mindkét pályát teljesíteniük kell.

– BOULDERmászás a Várkert Bazár teraszán. A boulderben 10 út megoldására 100 perc áll rendelkezésre, melyet 25 fős csoportokban bonyolítunk le. A feladatokban “zóna” pontokat nem helyezünk el, csak a topok elérését értékeljük. A próbálkozások száma nincs korlátozva. Az eredményeket versenybírók rögzítik majd élő, követhető, elektronikus rendszerrel, rajtszám alapján.

– KÖTELES (top rope) mászás a Cortina falon. A köteles mászásokat előre kiosztott, egyedi indulási idővel (igazodva a boulder csoportokhoz) tudjátok végrehajtani. Az utakra 5 perc limitidő lesz, melyeket 2 perc átszerelési idő követ. A falon a topig 9, előre elhelyezett szám segít majd az értékelésben. A versenybírók ezek elérésekor időeredményeket rögzítenek, amelyek holtverseny esetén segítenek eldönteni a helyezést. A köteles utat “flash” stílusban kell mászni, azaz egy próbálkozása van minden versenyzőnek. Próbálkozásnak számít, ha a versenyző lába elhagyja a földet. A köteles utak mászásakor a sisak viselése kötelező! A mászásoknál magnézia használata megengedett.
Az eredményeket a boulderben megmászott topok, a sikeres topokra tett próbálkozások száma, valamint a köteles úton elért számok összevonva határozzák meg úgy, hogy minden második elért szám egy sikeres topnak számít.

VERSENYPROGRAM

10:00 – regisztráció nyitása
10:00 – köteles mászások kezdete
10:00 – 12:40 – boulder 1. csoport
11:50 – 14:30 – boulder 2. csoport
13:40 – 16:20 – boulder 3. csoport
16:30 – 18:10 – boulder 4. csoport
18:30 – eredményhirdetés

Nevezni ITT tudtok! Figyelem: a versenyre maximum 100 fő nevezését fogadják be a szervezők.