Nyolcadik alkalommal rendezi meg Balatonszemes Önkormányzata, a Latinovits Alapítvány, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017. augusztus 5-én és 6-án a Bujtor István Filmfesztivált. 

061.hu

A balatonszemesi származású, Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer tiszteletére alapított seregszemle versenyprogramjára a művész életműve nyomán a krimi és a humor felől közelítő innovatív, fiatalos szemléletű rövidfilmekkel lehetett nevezni. A jelentkezés  bárki számára nyitott volt. Három kategóriában várták a szervezők a független, amatőr filmes alkotók és alkotóközösségek munkáit: kisjátékfilm; szabadon választott műfajú és tematikájú filmek, valamint Bujtor István testvére, Latinovits Zoltán emlékének is adózva, az új keletű versfilm kategóriájában. Az etűdöket, rövid művészfilmeket és műhelymunkákat előnyben részesítő független szakmai seregszemle részeként a közönség szervezetten is elzarándokolhat a Bujtor-Latinovits dinasztia végső nyughelyéhez. 

A fesztivál kiemelt eseménye az augusztus 5-én, szombaton 17:30-kor vetítendő Dark bet című kísérleti krimi, amelynek díszvendége Goztola Krisztina színművész, a film női főszereplője (főszereplőtársa: Epres Attila), illetve a film alkotóstábja lesz. A film egy emberrablás története, középpontjában egy légi forgalom irányítóval, amint  elrabolt feleségéért küzd, aki tetemes szerencsejáték adósságba keveredett. A film különlegessége, hogy egy autóból követhetjük végig a légi irányító ténykedését: lényegében egyetlen mozgóképet látunk folyamatosan, miközben a főhős néhány méteres közelében vagyunk. A film átmenet a film és a rádiójáték között , mert a cselekmény hanghatásokkal válik  érhetővé, hangjátékban zajlik, míg képi információt jóval kevesebbet kapunk, épp csak annyit, ami kiszolgálja a hangot.

A versenyprogramban 38 rövidfilm szerepel, de a közönség megnézheti Czigóth Sándor Őseink nyomában a Dél-Urál vidékén című ismeretterjesztő filmet, amelynek balatoni premiere szombaton 16:00 órakor lesz. A házigazda szerepét a fesztiválnak otthont adó Latinovits Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, Kissné Tordai Beáta látja el. A fesztiválra benevezett alkotások közül a versfilmek részt vesznek a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál filmes versenykategóriájában is.

fotó:manda.hu