Chris Brown amerikai énekes rágalmazás miatt nyújtott be keresetet csütörtökön az után, hogy egy nő nemi erőszakkal vádolta meg őt Párizsban – közölte a 29 éves előadó ügyvédje.

MTI

Brownt, a testőrét és az énekes egy barátját hétfőn vették őrizetbe Párizsban az után, hogy egy nő nemi erőszakkal vádolta meg őket. Az énekes egy éjszakát töltött őrizetben, majd kiengedték és nem emeltek vádat ellene.”Chris Brown rágalmazás miatt nyújtott be keresetet a párizsi ügyészséghez, így nyomozás indítható az ügyben, hogy fény derüljön azokra a körülményekre, amelyek ezt a fiatal lányt arra vitték, hogy ilyen vádakkal illesse az énekest, és persze a hölgy motivációira” – mondta Raphael Chiche, az énekes jogi képviselője. A letartóztatásról elsőként beszámoló Closer magazin szerint Brownékat az után tartóztatták le, hogy egy 24 éves nő azt állította, január 15-e estéjén erőszak áldozata lett az énekes lakosztályában a Mandarin Oriental Hotelben.

Brown tagadja a nő vádjait, és kitart amellett, hogy nem létesített vele szexuális kapcsolatot. A Grammy-díjas énekes több alkalommal is összeütközésbe került az igazságszolgáltatással azóta, hogy 2009-ben beismerte, súlyosan bántalmazta akkori barátnőjét, Rihannát. Öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 180 napos közmunkára ítélték, a próbaidő 2015-ben járt le. 2016-ban azért vették őrizetbe, mert egy nő a 911-es segélyhívón azt mondta, a zenész lőfegyverrel fenyegetőzik.

Kép: People