Az, hogy Tankó Béla Sicc-rajzai nem lettek olyan ismertek mint a Disney-figurák, legalább annyi okot ad a nagy magyar búslakodásra, mint az, hogy Weöres Sándor a fordíthatatlansága miatt nem kapott Nobel-díjat. Ez onnan jutott eszünkbe, hogy újra kaphatóak Kálmán Jenő Sicc-történetei, amikhez ugyebár Tankó Béla készített nagyon is szerethető rajzokat.

PZL – 061.hu

És az is nagyszerű, hogy a Sicc-könyvek műszaki paraméterei megegyeznek a hatvanas években kiadott eredeti kiadványokkal, annyi különbséggel, hogy az első kiadásokat még textil gerinccel látták el, és azokon az előzék-képek is mások voltak. Például a Sicc Meseországban eredeti előzékén afféle kártyalapokon ismerjük meg a könyv szereplőit. Ez az egy az, ami nagyon hiányzik, de hadd tegyük hozzá: az új „sorminta-szerű” előzékkel sincs semmi baj, már egyáltalán az nagy dolog, hogy van a kötetnek előzéke, ami ugyebár mindig hozzátesz valamit a mesekönyvek varázsvilágához. Ezúttal három Sicc-könyvet lapozunk föl, a Sicc Meseországban, a Sicc Afrikában és Sicc az iskolában című köteteket. Jól látható, hogy a borítókról nem hiányoznak az önálló szóképpé váló Sicc-logók, sem maga a cica, amit nem Kálmán Jenő kedvesen doromboló házi macskája ihletett, hanem Pat Sullivan Felix macskája.

 

A legendás képregény kiadási jogát a két háború között a Bibliotéka Kiadó vásárolta meg, amelyek egyszerű kis szövegeihez Kálmán Jenő már szellemes bökverseket írt, és Félix is kapott magyar nevet, ő lett Sicc úrfi. A képregényeknek hatalmas sikere lett, majd elkészült a figura magyar verziója is, Tankó Béla lelágyította, kicsinosította a karaktert, és már senki nem mondta meg, hogy Sicc valójában magyar állampolgárságot kapott amerikai macska. Ha összehasonlítjuk a két cicát, akkor láthatjuk, hogy Sicc lényegesen kidolgozottabb, kedvesebb, karakter a külföldi rokonnál. Egyébként Tankó Béla (1885-1982) rajzai a magyar meseillusztráció egyik csúcspontját jelentik, Tankó létrehozott egy különös különös világot, ami a harmincas évek art deco hatású illusztrációi, Macskássy Gyula szemlélete és a Disney univerzum alkot egy sajátos, külön bejáratú mesevilágot.

Fontos kiemelnünk a történetek vagányságát, lazaságát, azt, hogy milyen merészen rúgják fel a konvenciókat. A Meseország-féle történetben Hófehérke nem is csókra ébred fel, hanem arra, hogy Sicc kezében egy új divatlapot tart, és ugyebár „Nincs olyan nő, ki föl nem ébred / új divatról hogyha szó van. /- Muti!- Sikolt Hófehérke, / és felül a koporsóban.” Parádés rímtechnika, sajátos, részint felnőtteket is megszólító humor jellemzi Kálmán Jenő verseit, aki egyébként olyan színvonalon rímel, mint Romhányi József, ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy jók a mesék karakterei is, akik – mesékről lévén szó – nem túl bonyolult figurák, mégis egy-egy mondattal nagyon is emlékezetesek maradnak, ráadásul Kálmán Jenőnek különös érzéke van a névadáshoz is. Ott van Zri, a sárkány, Nick, az egyik sárkányfej, Bábi, a főboszorkány Kancsal Flóris, Kotlós Malvin, Sniff, a vizsla, Csiccs, a fecske….

Míg a Sicc Meseországban egyetlen történetet mesél el, addig a Sicc Afrikában kötet három kalandot, magát a címadó mesét, a Sicc postát küld Afrikába  és a Sicc a vadonban című  című kis sztorikat. Ugyanúgy három részből áll a Sicc az iskolában is, a címadó kis verses mesén kívül itt a Sicc társbérlőt keres, a Sicc és a szörnyű párduc, a Sicc és a Szputnyik  a Sicc és a csalikacsa és a Róka Rudi Mikulás lesz című történeteket is. Utóbbi kötetben nincs igazán kötőerő a történetek között, de gondolom, ez a gyereket zavarta a legkevésbé. Nemcsak a sziporkázó kis bökversek, hanem maguk a rajzok is mesterművek. Tankó mindent tud a gyermeki fantáziáról, a színarányokról, arról, hogyan  indítsa be a gyerekek képzeletet.

Az eredeti, 1966-os Sicc Meseországban előzéke (Fotó: PZL)

Például a Meseországban című történetben a  szívet ábrázoló zászlók alatt vonul fel a hadsereg, ami nyilvánvaló utalás az Alice Csodaországban című klasszikusra. Ugyanakkor a csalikacsás mesében a vadászok gumikacsáját kilyukasztó Süni Karcsi a természetvédelem címerállata, és ugyebár hol volt még a hatvanas években a zöld gondolat. Szóval, a Sicc-sztorik amellett hogy beidézik a két háború közötti art decós mesekönyv illusztrációk világát, kimondottan korszerűek is, hogy mást ne mondjunk, felszáll egy T.X. 2-es nevű Szputnyik is. Van itt tehát minden, ami megmozgatja a gyerekek és persze a szülők fantáziáját.

Képek: PZL

Kálmán Jenő és Tankó Béla
Sicc Meseországban
Móra
50 oldal 2490 Ft

Kálmán Jenő és Tankó Béla
Sicc az iskolában
Móra
50 oldal 2490 Ft

 

Kálmán Jenő és Tankó Béla
Sicc Afrikában
Móra
50 oldal 2490 Ft