Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Első szingapúri koncertjére készül Madonna, az amerikai popdíva várhatóan a közeljövőben színpadra áll a társadalmi konzervativizmusáról ismert délkelet-ázsiai városállamban, ahol korábban nem engedték fellépni. A koncertre mindazonáltal 18 év alattiakat nem engednek be.

MTI

A koncert helyi koordinátora, a Mediacorp VizPro, Facebook-bejegyzésben erősítette meg, hogy Szingapúr is állomása lesz az énekesnő már javában zajló Rebel Heart elnevezésű turnéjának. A koncert pontos dátuma még nem ismert. A helyi rendőrség megerősítette, hogy engedélyt adtak ki a koncert megtartására. Madonna honlapján korábban a február 28-i dátum szerepelt a szingapúri műsor mellett, ám ezt eltávolították – idézte fel a The Straits Times című angol nyelvű szingapúri napilap internetes oldala.

Az 57 éves amerikai énekest 1993-ban nem engedték fellépni Szingapúrban a Girlie Show World Tour című turnéjával, amely a helyi hatóságok szerint súrolta “az illetlenség határát, és sokak szemében erkölcsi, valamint vallási alapon is kifogásolható volt”. A helyi hatóságok a mostani műsort is túl szabadosnak tartják, ezért csak a 18 év felettieket engedik be. A szingapúri koncert, amennyiben valóban megtartják, csupán egyike lesz a világkörüli turné számos ázsiai állomásának. Az énekesnő Japánban, Hongkongban, Tajpejben, Makaón, Bangkokban és Manilában is fellép. 

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •