Már látogatható a betlehemi jászol kiállítás a budapesti Szent István Bazilika lovagtermében. A január 7-ig megtekinthető tárlaton amatőr művészek, gyermekcsoportok adventi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- és iparművészeti alkotásai láthatók. A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. alkalommal megrendezett kiállítására betlehemekkel, a betlehemezés népszokásait megörökítő, illetve az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakkal lehetett pályázni. A jászolkiállítást a Magyar Kézművességért Alapítvány 1994-ben rendezte meg először, a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára.

061.hu

A legenda szerint az első betlehemi jászolt Assisi Szent Ferenc (1182) állította fel egy barlangban. Szent Ferenc 1222 karácsonyán Betlehemben járt, és olyan nagy hatással volt rá amit látott, hogy hazatérve a pápához fordult engedélyért, hogy építhessen betlehemet. Ez aztán szétterjedt egész Európában, így hazánkban is. Ehhez társult egy magyar népszokás, a „betlehemezés” Eredetileg mint misztérium játékot Szent Este délutánján élőben mutatták be Jézus születésének történetét. Szereplői az első időkben csak férfiak lehettek.

A videót készítette: L. Szabó Fruzsina és Horváth Péter Gyula