A minap több aktuális világsztárt jelentett be a Sziget a Nagyszínpad headliner sorába, köztük a folkosból alternatív rock felé tendáló Mumford & Sonst. Marcus Mumford 2007-ben alapította meg együttesét, alig két év múlva első lemezükkel fénylő üstökösként robbantak be a nemzetközi zenei élet legjobbjai közé, az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett.

061.hu

Második lemezükből, a Babelből pedig már több mint egymillió példányt adtak el és megannyi slágerlista tolta az élvonalba. A 2013-as Grammy-díjátadón, a Babel elnyerte az év albuma címet. 2013-ban megkapták továbbá a Brit Award legjobb brit banda díját is. Harmadik lemezükön, a Wilder Mind hanghordozón már “bendzsó nélkül, bőrdzsekiben” játszottak, azaz lefordultak a folkos útról, átnyergelve az indie-rock pályára. Most pedig szerte Európában csak Budapesten hallhatja őket a fesztiválozó közönség egy exkluzív koncert erejéig. 

Kép: mumfordandsons.com