Csak egy tánc volt – Bowie a nyolcvanas években, avagy a Let’s Dance, a Tonight és a Never Let Me Down albumokról  

Egymás után adják ki újra Bowie klasszikus vinyl albumait, de a CD-n is újra publikálják sorlemezeit, természetesen remaszterizálva. Most éppen a nyolcvanas évek tarka, színes világán utazhatunk keresztül, olyan pszicho-aktív poplemezekkel, mint a Let’s Dance (1983), a Tonight (1984) és a Never Let Me Down (1987).

PZL – 061.hu

Sokak szerint ezek Bowie legkevésbé fontos albumai, amin azért állítani kéne. A legkülönösebbek és a legtalányosabbak, ami rendben lévő dolog a legkülönösebb és leginkább talányos alkotótól. Mert azért a Let’s Dance alapvetően határozta meg a nyolcvanas évek kereskedelmi popzenéjének hangképét, Bowie munkássága nélkül például nem biztos, hogy lett volna Tears For Fears vagy éppen Simply Red és még sorolhatnánk a bandák tucatjat, ugyanakkor Bowie amikor színtiszta popzenét állított elő, akkor is szintet emelt. Ő hozott össze először a világválogatott stúdiózenészeket, jazzmuzsikusokat, amikor Sting elindította a szólókarrierjét, már ott volt előtte Bowie stratégiája. Vegyük fel a fonalat 1982-ben, abban az időszakban, amikor Bowie körül nagy volt a csend. Mivel ekkor járt le a szerződése az RCA-vel, nem akart nekik több lemezt készíteni, de csendnek az lehetett a valódi oka, hogy Bowie nem sokat tudott hozzátenni a nyolcvanas évekhez, hiszen ő már megalkotta azt például az 1975-ös Young Americans-szel, de az 1980-as Scary Monsters-szel bizonyosan…

Szóval, itt vagyunk a nyolcvanas évek elején, amikor véget értek az ún. vad oldalon tett egészségügyi séták, ez már a stadionkoncertek időszaka, amikor egy koncert olyan volt, mint egy sportesemény, ahol a győzelemnél és részvételnél csak a bevétel volt fontosabb. A nyolcvanas évekre a rock and roll elfárad, kiüresedik, nem társadalmi, hanem gazdasági tényező. Erre reagál Bowie Let’s Dance című 1983-as áprilisi lemezével, ami Bowie talán legslágeresebb albuma. A címadó dalon kívül a China Girl és az albumnyitó Modern Love is hatalmas sláger lett… A coveren a boxoló Bowie mellett tánclépések rajzát látjuk. Ezzel a lemezzel Bowie, mintegy betáncolt a globális világsztároknak fenntartott parkettre. Nem ez volt az első kimondott poplemeze, hiszen a Young Americans is egy érzékeny szereplíra volt, amiben arcul csapta az undergroundot, és 1983 tavaszán is kb. azt lehetett gondolni, hogy megmutatja ő milyen párlatot készít a korhangulatból. Ez lett az első – még mindig hibátlan – albuma, ami CD-n is megjelent.

A Let’s Dance-re nem lehet azt mondani, hogy csoportosan elkövetett rockzenei felforgatás, mégis akkora siker lett, hogy a Ziggy, a Hunky Dory, az Aladdin Sane, a Low, a Diamond Dogs újra megjelentek a listákon. Nile Rodgers producer talán túlságosan is nagy hatást gyakorolt Bowie-re, elődje Tony Visconti ekkora elhajlást biztos, hogy nem javasolt volna. Alomarnak, a másik kulcsproducerének pedig csak zenei közreműködést ígértek megalázóan alacsony összegért, így ő sértődötten távozott, amikor behívták egy megbeszélésre. Bowie albummal azt bizonyította be, hogy a szélsőségesen pop megszólalást hogyan lehet elképesztően izgalmasan, intellektuálisan felülírni, hogyan lehet súlyos témákkal is előrukkolni a táncos ritmusok közepette. Ott van például a nagy sláger, a China Girl nácizmusra való utalása: „Visions of swastikas in my head / Plans for everyone / It’s in the white of my eyes”…

És ezután jött 1984-ben a piackonform popzenéket felsoroló Tonight, ami zenei és piaci szempontból is kudarc volt. A minőségi slágergyáros zseni szerepére akkor már volt egy alkalmasabb jelölt, úgy hívták: Prince, aki a Purple Rainnel el is foglalta ezt a pozíciót. Bowie ezúttal Hugh Padgham producerrel dolgozott együtt, akinek fontos szerepe volt a Polce-féle new wave-es fehér reggae kialakításában, így aztán sokan azt gondolták, hogy most akkor egy avantgard reggae lemez készül, de az album inkább nem lett semmilyen. Csak elegánsan pop. A legjobb dala az önreflexív, Ziggyre is utaló halállaza Loving The  Alien. A címadó dal pszicho reggae-je nem ugrik szintet, ugyanakkor a szintén jól lehúzott Blue Jean így 35 év távlatából egész kellemes sláger. 1983 után már nem Bowie volt az UFO, hanem érte jöttek az UFÓk, és egy időre kiszívták az elméjéből a kreativitást. Kétes filmekben játszott, olyanokban, mint a Fantasztikus labirintus… Ugyanakkor abból az aspektusból mindenképpen érdekes a Tonightra tekintenünk, hogy a hangszerelés minőségi manírjai és a hangképei milyen erőteljesen hatottak a korszak prémium popjára. Hasoníltsuk össze mondjuk a nagyjából ekkor (már 1985-ben) készült és hangképében részint hasonló Tears For fears Songs From The Big Chair című fantasztikus albumával! Igaz, hogy Raloand Orzabal zenekara több slágert tett az ablakba (pl. az örökzöld Shout-ot), de Bowie hangszerelésben, eleganciában, zenei bravúrok felmutatásában fényévekre van a nagyon is szerethető és vérprofi Tear For Fearstől. 

Szintén bukás volt az 1987-es Never Let Me Down is. Úgy nézett ki, hogy az akkora már teljes életművel a háta mögött, 40 évesen nyugdíjba mehetett volna, mint a vidéki magyar vámosok. De nem adta fel. Az album úgymond „túl lett zenélve”, annyi rétege van, olyan teátrálisan szólal meg, annyira be akarta bizonyítani Bowie, hogy igenis övé a nyolcvanas évek, hogy hiába a sok zseniális megoldás, hogy a végén magát Bowie-t nem láttuk, hallottuk az egészben. Viszont ott van a zseniális dal, a Time Will Crawl, ami ugyan mint kislemez megbukott (nem jutott be a Top 30-ba), de így 32 év után is akkorát szól, hogy azt mondhatjuk: a nyolcvanas évek esszenciális popslágere. Részint Bowie alkotta meg a pop periódusos rendszerét, aminek köszönhetően minden mindennel reakcióba léphet, még a tánczene is a grunge-zsal. És mi mást mondhatunk, mint hogy ezek a nyolcvanas években fogant válság-albumok afféle aranybányák. Számtalan kiváló dalt, briliáns megoldást fedezhetünk fel rajtuk, érdemes előítélet nélkül újra meghallgatni ezeket az újrakevert albumokat, mert egy zseni akkor is zseni, amikor éppen metafizikai síkra emeli piacorientált popzenét.

David Bowie
Let’s Dance
Warner
8 szám 41 perc

David Bowie
Tonight
Warner
9 szám 35 perc

David Bowie
Never Let Me Down
Warner
11 szám 53 perc

2019-03-15T06:42:50+01:00 2019. március 13.|