Mivel már évek óta senki nincs aki megmentse a gitárzenét, ezért a zenekarok az önterápia rock and rollos megoldását választották: úgy csináltak mintha a rock még mindig fontos dolog lenne. A rock köszöni szépen rosszul van, de azért új lemezzel állt elő Julian Casablancas majdnem-hobbizenekara, a The Voidz és a tinédzserpartik sosemvolt édenébe tematikus túrákat szervező The Vaccines is megmutatta mit gondolnak 2018-ról. A Combat Sports című lemezük szerint azt, amit 1961-ről is.
PZL – 061.hu
Julian Casablancas zenekara, a The Strokes elvégezte történelmi küldetését 2001 októberében megjelent az Is This It című albumuk, amely elhozta a gitárzene újkori reneszánszát, a lemez hatására sorra alakultak a később fesztivál headlinerekké vált zenekarok, néhány évre újra eljött az indie-pop aranykora, hogy aztán 2010 körül az EDM, David Guetta és társai visszabombázzák a fesztiválkultúrát a városnapi búcsúk színvonalára. Ebben a tehetetlenségben sokan, például a The Voidz is kísérletezésbe fogtak, aminek különös prezentációja ez a bizonyos Virtue című album, ami úgy indul, mintha egy Strokes B-oldal lenne, de a nyitódal nemcsak Casablancas anyazenekarára emlékeztet, hanem a Red Hot Parallel Universe című klasszikusára is.
Maga a lemez is eléggé áthallásos, még a kísérletezős hangvételű dalaik (pl. Gyrryus) is, ugyanakkor elég változatos is ahhoz, hogy sokmindent elnézzünk ennek a széttartó számos ajánlatot tevő albumnak. A harmadaik dal (Pyramid Of Bones) már egy kemény gitárriffre épül, és ez is rendben lenne,ahogy szintén rendben van a kilencvenes évek eleji Blurt idéző Permanent High School. A lemezben az az igazán különös, ahogy a teljesen kidolgozott, előremutató zenei megoldásokat váltják a demó jellegű skiccek, ettől az egész lemeznek van valami nyugtalanító kamaszos vibrálása, ezért főleg azoknak ajánljuk, akik nem veszik túl komolyan magukat és a rock and rollt elsősorban játéknak tartják, ahol lehet több életünk is.
A The Vaccines leginkább egy kedves rock and roll viccelődés, semmi komoly, ugyanakkor az tényleg fantasztikus, hogy lehet ennyire szerény zenei eszközökkel kellemes, kockázatmentes, de azért némileg koszos beatet játszani. Olyan, mintha minden dal egy ismert, emblematikus indie-pop slágerből indulna ki, amit lerontottak fapados beatté, hogy aztán kijavítsák a hibákat, és a végeredmény pedig afféle kollégiumi rockolás lenne, ami olyan jól mutat a szalagavatós filmeken, amikor is kötelezően el kell veszíteni a lúzer srácoknak is az ártatlanságukat. A The Vaccines minden lemezén elveszti majd újra megtalálja – ott van például a What Did You Expect From The Vaccines? lemezükről a szakítás utáni szexet tematizáló Post Break-Up Sex című slágerük, de az új lemezük is tele van olyan dallal, amikről inkább a szüleink jutnak eszünkbe, mint a saját szalagavatónk, épp ezért mégsem tudjuk nem szeretni. A legjobb dal talán a The Hives-ot idéző keményebb Nightclub című vadulás. Erről a számról persze eszünkbe jut hogy a többi dal miért nem ilyen. A The Vaccines sokat veszített a karcosságából, némileg polírozott popjuk mégis megnyerő összhatású műsor, ami nem járul hozzá ahhoz, hogy a világ jobb hely legyen, de arra tök jó lesz, hogy mi is olyan mélyre menjünk le a twistben, mint a szüleink a tánciskolában, 1964-ben.
The Voidz
Virtue
Sony
15 szám 38 perc
The Vaccines
Combat Sports
Sony
11 szám 35 perc