“Csak semmi pánik, négerek vagyunk!” – Hét felejthetetlen buddy cop-film a múlt évezredből

Mindörökké rosszfiúk alcímen már a hazai mozikban a Bad Boys, Michael Bay 25 éve készült első akciófilmjének harmadik része, amelyben Will Smith és Martin Lawrence korosodó zsarupárosa újra járőrpárba áll, hogy telepumpálja ólommal vagy beverje a pofáját annak, aki rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb verdája van, mint nekik. A bemutató apropóján az akcióban és laza dumákban gazdag buddy cop-filmek legjobbjai közül válogattunk, méghozzá a műfaj fénykorából, azaz a 80-as és 90-es évekből. 

MP – 061.hu

48 óra (1982)

A lecsúszott, cinikus magánnyomozó összeáll egy züllött fickóval, hogy együtt próbáljanak megoldani egy bűntényt – igen, ez lenne a hollywoodi buddy cop filmek legnagyobb kliséje. Mégis működik, és az Eddie Murphy-féle 48 óra óta elég sokan újra meg újra lehúztak róla pár rókabőrt. Walter Hill filmje kemény és erőszakos, benne rengeteg káromkodással, ami egy csapásra sztárt csinált a Saturday Night Live-ban viccelődő, addig csak a komikus oldaláról ismert ifjú Murphyből. Nagydumás, piti bűnözőt alakít, ám a folyamatosan pofázó, stand up-szerű karakter annyira bejött neki, hogy innentől kezdve a ma napig ezt tolja. És bár mára talán megkopott felette az idő és más bohócok érkeztek a helyére, a régi filmjeit mégis mindig örömmel lehet végignézni, ami kevésbé mondható el utódjairól. Nick Nolte már befutott filmszínész volt, neki nem feltétlenül kellett a cégér, de kétségtelen, hogy sokat dobott a karrierjén. A film kivételt képez a zsáner szabályai alól: Reggie Hammond ugyanis csak egy buddy és nem cop, hiszen fegyveres rablásért leültetett fegyencként ad nyomozati tanácsokat egy zsarunak. Kettejük ellentéte bravúros magasságokba röpíti a filmet, ami menőség vagy lazaság létezhet két férfi egóharcában, az itt megjelenik. Érdekesség, hogy amikor 1992-ben a Magyar Televízió levetítette, akkor egy finomított szövegű, vágott változatot sugárzott. Ahol trágár szöveg hangzik el, azon jelenetek egy részét újra felvették szinte ugyanazokkal a magyar hangokkal, más szöveggel.

Halálos fegyver (1987)

Richard Donner akcióklasszikusa a buddy cop filmek esszenciája, ami lehetett volna egy sima akcióvígjáték is a jó zsaru-rossz zsaru felállással, de ennél jóval többet kaptunk. Riggs és Murtaugh karakterénél különbözőbb párost nem is találhattak volna, és mégis működött, sőt, megkaptuk a mozitörténelem egyik legikonikusabb, legtöbbször (és legtöbbször sikertelenül) lemásolt duóját. Nem csoda, hogy négy rész is készült a szériához, az utolsó 1998-ban. Donner korábban elárulta, bár Murtaugh szerepére egyértelműen Danny Glover-t akarták, Riggs szerepére azonban Harrison Fordtól Charlie Sheen-ig többeket is elképzeltek már, mielőtt Gibson elé csúsztatták volna a szerződését. Ahogyan az is megfordult a készítők fejében, hogy Riggs a második részben már ne szerepeljen, vagy ha mégis, a végén kinyiffantják. A nyolcvanas évek egyik legmenőbb forgatókönyvírója, Shane Black írta az első két részt, és a pletykák szerint megénekelte az ötödik rész szkriptjét is, a rendezésre pedig Richard Donner is bejelentkezett. A filmben visszatérne Mel Gibson, Danny Glover és Joe Pesci is, de sajnos úgy fest, hogy végül jegelték az egészet. A Ragadozóban még szerepelt, az új Predator filmmel rendezőként befuccsolt Black egyébként a buddy cop zsánerben a Kiss kiss bang bang és a Rendes fickók szkriptjével és rendezésében is jelesre vizsgázott úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem változatott az eredeti recepten.

Zsarulesen (1987)

John Badham legjobb filmjében, ebben a habkönnyű, humoros, erőlködésmentes és szórakoztató akciókomédiában Richard Dreyfuss és Emilio Estevez gondoskodik a szórakoztatásunkról. Chris és Bill a rendőrviccek anonim szereplői, két állandóan civakodó, igazi balfasz kopó. Az ügyeik pitiánerek, de még azokat is képesek elbaltázni, noha nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és valóban eredeti ötleteket vetnek be akciók során. Amikor azonban arra kárhoztatják őket, hogy megfigyelés alatt tartsák a szökésben lévő rendőrgyilkos exbarátnőjét, riadtan tiltakoznak a szörnyen unalmas meló ellen. Mielőtt elfoglalják őrhelyüket a nő lakásával szemben, Chris telefonszerelőnek álcázva lehallgató készülékekkel szereli fel a kéglit. Persze azonnal feltűnik neki, hogy Maria roppant vonzó teremtés, és hát mi más lenne a történet katalizátora, minthogy beleszeret a nőbe. Először besomfordál a házába, aztán az életébe, végül az ágyába. És ahogy egy ilyen kaliberű színésztől az elvárható, totálisan sikerül is ellopnia a show-t mindenki más elől. A gyönyörű és tehetséges Madeleine Stowe által megszemélyesített dekoratív nő és közte egyre inkább pislákol a kémia, de a film sava-borsát egyértelműen az adja, ahogy Dreyfuss egyik röhejes szituációból a másikba sodródik, miközben a szemközti házból partnere a felháborodott, féltékeny és haragos reakcióit puffogtatja, közben pedig végig tartják a kapcsolatot rádión. A folytatás, amelyben a rendőrpáros ismét megfigyelési ügyet kap (Las Vegas egyik maffiavezérének peréhez gyűjtenek bizonyítékokat), plusz egy ügyészasszisztenst (Rosie O’Donnell), szintén parádésra sikeredett.

Tango és Cash (1989)

Rambo? Az egy buzi – hangzik el a Los Angeles-i sztárzsaru Ray Tango, vagyis az öltönyös, tiptop zsarut megformáló Sylvester Stallone kockaszájából. Amikor Tango kijelenti, hogy utálja a krémest, a megjegyzés Stallone exnejére, Brigitte Nielsenre vonatkozik, a krémes ugyanis angolul danish, azaz dán, Nielsen pedig ugye Lars Ulrich meg Hamlet honfitársa. Andrej Koncsalovszkij filmjében csak úgy záporoznak a vicces egysorosok, az önfricskákból és szemét beszólásokból pedig a másik főszereplőtársnak is kijut rendesen. Gabriel Cash a rendőrcimborás filmek receptje szerint tökéletes (ellen)párja a piperkőc nyomozónak, a trehány hekustárs szerepére pedig nem is találhattak volna alkalmasabbat Kurt Russelnél, aki az Országúti diszkó kedvéért lelépő Patrick Swayze helyett ugrott be, és ajándékozta meg a nagyérdeműt a Nagy zűr kis Kínában és a Menekülés New Yorkból eleve emlékezetes főhőseinek hibridjével. A kezdetben egymással vetélkedő zsaruk sokszor tesznek keresztbe a helyi drogmaffiának, amelynek vezére (Jack Palance) csapdát állítva rács mögé juttatja őket, ahonnan nincs más esélyük a szabadulásra, mint az összefogás. Hiába utálta mindenki a filmet, nálunk kultfilm lett, nem csekély mértékben a remek magyarításnak és szinkronnak köszönhetően. Gáti Oszkár, Hegedűs D. Géza, Kránitz Lajos, Rátonyi Róbert és a többi magyar színész hangmunkája jelentősen hozzájárul a filmélményhez.

Az utolsó cserkész (1991)

Nem tudni, hogyan sült volna el minden idők egyik legtökösebb, szállóigévé vált dumákkal teli akcióklasszikusa, ha a producer Joel Silver támogatását élvező főszereplő, Bruce Willis nem csonkolja és íratja át Shane Black eredetileg jóval sötétebb forgatókönyvének úgy a felét. Willis csúcsformában, karaktere vagányságban felülmúlhatatlan, lepukkantságában pedig a Die Hard 3 John McClane-jét idézi, partnere Damon Wayans pedig felveszi a ritmust, fekete-fehér párosuk legalább annyira emlékezetes, mint a Halálos fegyverben a Gibson-Glover vagy a 48 órában a Nolte-Murphy duetté. Joe Hallenbeck (Willis) egykori titkosszolgálati ügynök, mára lecsúszott, alkoholista magánnyomozó megbízást kap a szexi táncosnő, Cory (Halle Berry) védelmére. A lány barátja, a fájdalomcsillapító-függő, ex-futballcsillag Jimmy Dix (Wayans) kezdetben nem nézi jó szemmel ténykedését, első találkozásukkor kis híján laposra verik egymást, ám amikor Coryt brutálisan meggyilkolják, el kell fogadniuk, hogy kénytelenek szövetséget kötni. Nyomozásuk során hamarosan egy bonyolult korrupciós hálóba gabalyodnak, ráadásul mindkettejük múltjának köze van az ügyhöz, nem lehet hát kérdés, hogy nekik kell rendet vágniuk a profi futball és a politikai elit szemétládái között. A filmhez két magyar szinkron készült, a második sajnos már nyomokban sem tartalmazza az első eredetiségét, nyers, de szerethető, idézhető fordulatait. Hiába lett Dörner György Bruce Willis hangja, a Sörös Sándor-féle Hallenbecket ő sem múlhatta felül.

Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk (1995)

A Kaliforniába jöttem után Will Smith sokat küszködött, hogy újradefiniálja saját szerepét, próbálkozott drámával és vígjátékkal, aztán kiderült, hogy az akció is nagyon jól áll neki, sőt. Ehhez persze kellett Michael Bay és kellett az újrafazonírozott Fresh Prince/Smith, aki mellé odatették a kissé nyomi, de akkoriban népszerű és valóban mókás Martin Lawrence-t, hogy hősünk még szívdöglesztőbbnek tűnjön. És működött Bay első filmes rendezése, tömény akcióval, jó csajokkal és laza zenével, Smith pedig hivatalosan is bekerült az A-listás hollywoodi sztárok klubjába. Karaktere, Lowrey igazi nőfaló, míg cimborája, Burnett (Lawrence) példás és rendszerető családapa – a vaker persze nála is rendben van. (“Csak semmi pánik, négerek vagyunk!”) Ők ketten elválaszthatatlan társak, és a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy megőrizzék egy gyilkosság csinos szemtanújának a bizalmát, minden különbözőségük ellenére kénytelenek szerepet cserélni. Na meg mindazt, ami ezzel jár: lakást, személyiséget, ágyat, barátnőt, feleséget. Mindezt egy ügyért, amelynek hátterében az a százmillió dollár értékű kokain áll, ami egyszer már előkerült, aztán lába kelt. Egy szép nő is belekeveredik az ügybe, akit hamarosan örökre elhallgattatnak. Csupán egyvalaki tudja, ki áll mindennek a hátterében és azonosíthatja a tettest, a csinos Julie (Téa Leoni).

Men in Black – Sötét zsaruk (1997)

A Bad Boys után nem volt megállás, mindenki Willt akarta: jött A függetlenség napja, majd Men in Black, ami nem mellesleg ezerszer jobban öregedik, mint a két másik nagy siker. Ez persze Smith partnerének, Tommy Lee Jonesnak is köszönhető, az itt kitalált, elképesztően vicces és sokszínű titkos világnak, – ami a Földön a kulisszák mögött létezik,- és Barry Sonnenfeld fantasztikus rendezésének. Ez valószínűleg az egyik legjobb sci-fi vígjáték – és konkurencia hiányában egészen biztosan a legjobb sci-fibe ojtott buddy cop mozi -, ami valaha készült, az utolsó, Jones és Smith nélküli negyedik részbe azonban már kár volt belevágni. Lowell Cunningham és Sandy Carruthers a filmnél jóval borúsabb képregényszériájában az ügynökök mindenféle paranormális tevékenységet ügykezelnek a kísértetektől kezdve a démonokig, a filmekben viszont csak az űrlényekre fókuszálnak a feketeruhások, és kevésbé szívtelenek, valamint mindketten fehérek. Edgar, a Bogár szerepét alakító Vincent D’Onorfio, az Acéllövedék Pyle közlegénye rovaros természetfilmek nézésével készült a szerepére, és fél napjába került telt, míg a sminkesek átalakították. A forgatás érdekességei közül az egyik, hogy az állatszereplőkkel való bánásmódot szigorúan felügyelte egy állatvédő szervezet, ami nem csak a filmben kulcsszerepet játszó macskára vonatkozott, hanem a csótányokra is. Így a jelenetben, amelyben J csótányokat tapos el, Will Smith valójában mustárral töltött kis zacskókat végez ki.

2020-01-21T07:18:41+01:00 2020. január 19.|