A jó fenyőillatú vígjáték olyan ritka, mint a fehér karácsony, épp ezért örülhetünk a Megjött apuci 2-nek, ami remekül egyensúlyoz a tahó viccelődés és a szarvasos és santás pulcsikból összeállított divatbemutatók között.

PZL – 061.hu

A Megjött apuci 2 folytatása az előző résznek, de egyben karácsonyi film is, így két ajándékot kapnak a vígjáték-junkie-k, és mindenkit megnyugtatunk: nem hozza előrébb a világvégét, nem lépi át azt a karácsonyi fényfüzérrel kijelölt szakaszt, ami elválaszthatja a családi humorfesztivált a tahó vígjátéktól. A klasszikus dramaturgia szerint a folytatásokban emelni kell a tétet, így aztán kapunk a nyakunkba még két nagyapát, a macsó, magát padrénak becéző Kurtöt, (Mel Gibson), és a magas érzelmi hányadossal rendelkező Dont (John Lithgow), akik ahogy kell, egymás ellentétei, pont úgy, ahogy balfék Brad (Will Ferrell) és a bomber dzsekiben és kapucnis pólóban leginkább szobafestő-mázolóra emlékeztető, de mégis alfahímet hozó Dusty (Mark Wahlberg).

Az ördögi vigyor versenyszámban nevező Mel Gibson megfelelő kihívója lett Jack Nicolsonnak és a Al Pacinónak, de nem mondhatjuk azt sem, hogy elvitte a showt, mert mindenki remekül hozta a karakterét, Will Ferrellnek szinte nem kell csinálnia semmit, még Santa pulcsira sincs szüksége, elég ha csak beledugja a kamerába a fejét, mindenki dől a röhögéstől, és persze ezúttal is parádésan hozza a lúzert. Kurt pedig azt a hálás feladatot kapta a rendező és egyben társíró Sean Anderstől, hogy kavarja meg a dolgokat, hogy Dusty és Brad között úgy szikrázzon minden, mint a szenteste meggyújtott csillagszóró. Most változott a felállás, az első részben egymással rivalizáló Dusty és Brad összefognak, hogy a Tapló Télapót idéző Kurtnek megmutassák: képesek arra, hogy elvált szülőkként a gyerekek érdekében összefogjanak. 

Ennek  az összefogásnak a karácsonyi ünneplés a gyakorlóterepe, nehezített pályán, egy téli üdülőben. Az élőszereplős szent család ábrázolásával hoztak némi kereszténygyalázást, ami Hollywoodban lassan olyan kötelező motívum, mint a filmek végén a nagy együtténeklős finálék. Generációs konfliktusok, eltérő habitusok szenteste – remek vígjátéki helyzetek, a vadászjelenetben finoman előjön a demokrata és republikánus felállás is, mindenből annyit kapunk, amennyi kell egy karácsonyi bóléillatú vígjátékhoz, ami alapvetően azért a férfiak közötti rivalizálást mutatja meg ezüstösen csillogó csomagolópapírba tekerve. Kasztráló helyzetek sorát látjuk, amelyekben vagy helytállnak az apukák és nagypapik, vagy nem.

Ha nem, akkor nagyon nem, mert mondjuk a hóekével ledarálnak egy kilométer hosszú fényfüzért, és tényleg: azért néhány Stan és Pan-féle burleszk jelenet is becsúszott, de Will Ferrellnek egyszerűen muszáj ilyen jeleneteket adni, mert ezekben verhetetlen. A Megjött apuci 2 korrekt vígjáték, amelyben néhány próbatétel után (fakivágás, szánkózás, családi bowlingozás, stb.) mindenki jobb fej lesz, és ugyebár a szeretet nélkül a pulykának sem olyan jó az íze, és az sem baj, ha nemcsak a fa csilingel, hanem a kassza is.

Megjött apuci 2
amerikai vígjáték
rendező: Sean Anders
Főszerepben: Will Ferrell, Mark Wahlberg, Mel Gibson, John Lithgow
bemutató: december 7.

Képek: UIP