Csernobil, a meg nem értett katasztrófa – Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című könyvének 14 megrendítő vallomása

Minden idők legjobb sorozata lett a Csernobil 9,6-os IMDb-s összpontszámmal, ez eddig egy televíziós sorozatnak sem sikerült. Az HBO ötrészes miniszériájának bemutatása óta nincs nap, amikor ne jönne ki valamilyen hír akár a sorozattal, akár az 1986-os nukleáris katasztrófával kapcsolatban. Jónéhány jelenetének alapja a Nobel-díjas írónő, Szvetlana Alekszijevics könyve, a magyarul is megjelent Csernobili ima, amely nem csak emlékezés, de figyelmeztetés a jövő számára, hiszen Csernobil üzenete ma is aktuális, és még 48000 évig az lesz. Az alábbi összeállításban Csernobil tanúinak – az erőmű dolgozóinak, tűzoltóknak, katonáknak, tudósoknak, orvosoknak, a zóna illegális lakóinak – reakcióiból, történeteiből szemezgettünk. Azokból a fájdalmas és megdöbbentő emberi “válaszokból”, amelyek egyértelművé teszik, a csernobili új valóságot máig képtelenség elfogadni, feldolgozni. Szovjet virtus, ragaszkodás, tudatlanság, félelem, tagadás, belenyugvás – széles a spektrum, kinek mihez köthető, kinek mit jelent Csernobil.

MM – 061.hu

Az emberiség nem volt felkészülve Csernobilra, hogyan is lehettek volna…A katasztrófa egy katonai nukleáris objektumban következett be, egy olyanban, amelyről azt állították, a legbiztonságosabb, akár a Vörös térre is építhetnék. És ők ezt el is hitték. A katasztrófa után a kommunista blokkban hírzárlatot rendeltek el, a lakosságot csak késve tájékoztatták. És amikor ez megtörtént, sokuk akkor sem tudott megbirkózni a valósággal. “Csernobil közelében mindenki filozofálni kezdett. Filozófussá vált. Megint tele lettek emberekkel a templomok…Hívőkkel és olyanokkal, akik nemrég még ateisták voltak…Válaszokat kerestek, melyeket nem kaphattak meg a fizikától és a matematikától” – olvasható Szvetlana Alekszijevics könyvében.

  1. “Nem nagyon féltünk ettől a sugárzástól…Ha nem látjuk, nem tudunk semmit, akkor talán félünk, de miután megnéztük, már nem volt olyan rémes…milyen sugárzás ehet bent a házban? Az üveg mögött? Az ajtó mögött? Ekkora csudát! Keresse meg az ember a sugárzást az erdőben, a földeken…Lelakatolták a kutakat. “Piszkos” a víz…Hogy lenne már piszkos, amikor olyan szép tiszta!” (Zinaida Jeudakimauna Kavalenka, a zóna illegális lakója)
  2. “Nem megyünk és kész. A háborút is túléltük, ezek itt meg a sugárzással jönnek, Ha kell, a fold alá bújunk, de nem megyünk!” (Beli Berah község, Narouljai járás, Homeli terület, lakó)
  3. “Rögtön kikapcsoltuk a rádiót. Nem hallgattunk semmilyen híreket, viszont nyugodtan élünk. Nem idegeskedünk.” (Beli Berah község, Narouljai járás, Homeli terület, lakó)
  4. “Honnan szakadt a nyakunkba ez a Csernobil? Azt rebesgetik egyesek, hogy a tudósok műve. Elkapják az Öregisten szakállát, az meg csak nevet. Mi meg itt bűnhődünk érte!” (Beli Berah község, Narouljai járás, Homeli terület, lakó)
  5. “Hülyék voltunk, de hát nem lehet mindenki okos. Látjuk, tűz van, na és? A tűz ég, aztán elalszik. Volt, nincs. Akkor még senki se félt. Nem ismertük az atomot. Isten engem úgy segéljen! Pedig ott éltünk az erőmű mellett, légvonalban harminc kilométer, országúton negyven.” (Hanna Pjatrouna Badajeva, a zóna illegális lakója)
  6. “Beszélgettem tudósokkal. Azt mondja az egyik: »Lenyalogathatom a helikopterét, akkor se lesz semmi bajom.« A másik meg: »Fiúk, miért repültök így? Védekezzetek a sugárzás ellen, mert így megrövidítitek az életeteket. Vegyetek föl valamit, ragasszátok körbe az ülést védőréteggel!«” (helikopterpilóta)
  7. “Eleinte csak értetlenkedtünk…Az volt az érzésünk, hogy ez hadgyakorlat…Játék…De igazi háború volt. Atomháború…Nem tudtuk, mi a szörnyű és mi nem szörnyű, mitől kell félni, mitől nem. Senki se tudta. És nem volt kitől megkérdezni.” (közlegény)
  8. “Mit lehetett Csernobilban kezdeni a harci helikopterekkel? Vagy a MIG-21-es katonai vadászgépekkel? Pilóták. Fiatalok…Ott állnak az erdőben, a reaktor mellett, kapják a röntgeneket. Parancs! Katonai parancs! De minek kellett akkora tömeget odacsődíteni, kitenni ennyi embert a sugárzásnak? Miért?! Szakemberek kellettek volna, nem pedig emberanyag. (helikopterpilóta)
  9. “Voltak nálunk politikai tisztek, tartottak politikai előadásokat. Azt mondták nekünk, hogy győznünk kell. Kit kell legyőznünk? Az atomot? A fizikát? A kozmoszt?…Cselekvési tér kell ahhoz, hogy “kifejezésre juthasson a bátorság és a hősiesség.” Kitűzhessék a zászlót…pár nappal a katasztrófa után már ott lobogott a vörös zászló a 4-es reaktor fölött. Lángolt. Néhány hónap alatt elemésztette az erős sugárzás. Újat tűztek ki. Aztán megint újat…” (Arkagyij Filin likvidátor)
  10. “Rögtön biciklire ültünk, és tekertünk az erőmű felé, akinek nem volt biciklije, az irigykedett. Senki sem szidott minket. Senki! Sem a szüleink, sem a tanáraink. Ebédidőre nem maradtak horgászok a folyóparton, olyan feketén mentek haza, hogy Szocsiban sem sültek volna úgy le egy hónap alatt. Nukleáris barnulás!…De senki se szidott minket…Biztos azért nem, mert így neveltek…Ahhoz szoktunk, hogy a veszély csak háborús lehet: robbanás balról, robbanás jobbról…” (Kacja P.)
  11. “Az én nézőpontomból…Itt a “fatalizmus” szót használnám, a mi könnyű fatalizmusunkra vonatkoztatva. Az első évben például semmit sem volt szabad fölhasználni abból, ami a kertben termett, mégis ették a hazait, még tettek is el belőle. És milyen szépen termett minden! Próbálja az ember azt mondani nekik, hogy nem szabad megenni az uborkát…meg a paradicsomot. Az ízük olyan, mint máskor. Megeszik, nem fáj tőle a hasuk…És senki sem “világít” a sötétben…” (Nyina Kansztancinauna Zsarkova tanár)
  12. “Amikor fölrobbant a reaktor, még élt a mama, velünk volt az édesanyám, aki azt hajtogatta: “A legszörnyűbbet már túléltük együtt, fiacskám. Túléltük a blokádot. Annál szörnyűbb nem lehet semmi. Így gondolta…Háborúra készültünk, atomháborúra…Úgy akartunk elrejtőzni az atom elől, mintha lövedékek szilánkjai fenyegetnének. Pedig ott van mindenütt…A kenyérben, a sóban…Sugárzást lélegzünk be, sugárzást eszünk…” (Mikalaj Proharavics Zsarkov tanár)
  13. “Egy hónapig lehetett kapni a sugárzásmérőket, aztán eltűntek. Erről nem szabad írni. Mennyi és milyen radionuklid hullott ránk – erről sem. Mint ahogy arról sem, hogy csak férfiak maradtak a falvakban. A nőket és a gyerekeket elvitték. A férfiak egész nyáron maguk mostak, fejték a teheneket, kapálták a kerteket.” (Anatol Simanszki újságíró)
  14. “Eljött hozzánk egy fiatal tudós Moszkvából, akinek az volt az álma, hogy részt vesz a csernobili projektünkben. Jura Zsucsenko…Hozta magával a terhes feleségét…Az ötödik hónapban volt…Mindenki széttárja a karját – mi szükség volt erre? Miért tette? A helyiek menekülnek, az idegenek meg idejönnek. Na szóval, mivel igazi tudós, be akarja bizonyítani, hogy egy tanult ember meg tud itt élni.” (Szlava Kansztancinauna Firszakova, a mezőgazdasági tudományok doktora)

A tízmillió lakosú Fehéroroszország számára a fehérorosz határ közelében lévő Csernobil nemzeti tragédia volt. Csernobil után 485 falvat és települést veszített az ország, közülük hetvenet már örökre földbe temettek. A Homeli és a Mahiljoui terület szenvedte meg leginkább a csernobili katasztrófát, itt 20 százalékkal több a halálozás, mint a születés. Az állandó, kis dózisú sugárzás következtében évről évre emelkedik Fehéroroszországban a rákos megbetegedések száma, egyre több a szellemileg elmaradott, idegi-pszichikai rendellenességektől és genetikai mutációktól szenvedő gyerek (Csernobil cikkgyűjtemény, Minszk, Belorusszkaja Enciklopegyija, 1996.) Fehéroroszországban Csernobil előtt 82 rákos megbetegedést jegyeztek fel százezer fehérorosz lakosra, ma százezerből hatezer beteg. Majdnem hetvennégyszer több. A legszennyezettebb területeken megállapították, hogy tíz emberből hét beteg. Csak Fehéroroszországban 115 493 személy neve szerepel a likvidátorok névsorában. Az egészségügyi Minisztérium szerint 1990 és 2003 között 8553 likvidátor halt meg. Naponta két ember… (Forrás:Fehérorosz internetes lapok 2002 és 2005 között)

 

2019-09-13T09:53:49+01:00 2019. június 18.|