Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 16
  •  
    16
    Shares

Lana Del Rey immár ötödik nagylemezének vitorlázós idillt ábrázoló borítóján úgy néz ki, mintha egy Insta app segítségével 12 évesre állította volna át az arcának jellegzetes vonásait, de nem, a művésznő 1985-ben született, miközben a dalai azt sugallják, hogy valamikor a jazz korszakban és a negyvenes évek film noir fénykorában rögzítette volna. A Fuckin Norman Rockwell című album első hallásra ugyanolyan, mint az ezt megelőző három, azaz kellemes biztonsági játékok, amelyek nem érik el az első, a 2012-es Born to Die revelációját.

PZL – 061.hu

Ugyanakkor annyi vigasztalót mindenképpen le kell írnunk, hogy talán ez a bemutatkozó album utáni második legjobb lemeze. Miközben látszólag ugyanaz a szenvelgős, noir filmes minimalizmust járatja csúcsra, mint a korábbi lemezein, csak annyi különbséggel, hogy ihletettebbek a dalok, némiképp melodikusabbak, és talán a kreatív potenciál is több bennük. Egy-egy szétzongorázott dal Nick Cave The Boatman’s Call című lemezét is eszünkbe juttathatja, csak míg Lana egyetlen regiszterben mozog otthon, addig Cave mindent tud a rock and rollról, talán többet is mint kéne. Lana viszont csak annyit, amennyiből fel tudta építeni azt az indie-popos szubzsánert, ami Kylie Minogue lehetett volna, ha a Where the Wild Roses Grow feléneklése után Nick Cave a szárnyai alá veszi.

A Fuckin Norman Rockwell kiérlelt melankóliája, intim, de mégis esztrád-popos nagyszabása, és rádióbarát popzenével való összekacsintása ugyebár a szokásos receptúra, mégis valahogy minden jellegadó motívumában valamivel jobb, mint a Ultraviolence (2014), a Honeymoon (2015),ésa Lust for Life (2017), hiszen ezek a lemezek inkább csak felvillanttották a jó lemezek lehetőségét, de albumonként 2-3 igazán jó dalt tudtak felmutatni, ugyanakkor a Fuckin Norman Rockwell úgy ahogy van, kellemes. Nincsenek rajta olyan nagy slágerek, mint az első lemezen a Video Games, a címadó Born To Die, a Blue Jeans, a Summertime Sadness vagy a National Anthem, de tele van majdnem-slágerekkel, így aztán akár a be nem teljesült szerelem fájdalmas metaforái is lehetnének.

Az album első kislemezei, a Mariners Apartment Complex és a Venice Bitch már 2018 szeptemberében megjelentek, Del Rey 2019-ben publikálta a Hope Is a Dangerous Thing for a Woman Like Me to Have – but I Have It és a Doin’ Time című slágereket, tehát most szépen összegyűjtötte a dalait, nem szórta úgymond el filmzene albumokra, EP-re, ahogy tette azt a Born To Die idején, megmutatva hogy bármikor képes első osztályú slágert írni. Nos, nem tud bármikor, ki kell érlelnie, és ezúttal volt türelme várni és összegyűjteni egy adott periódus legjobb dalait, az olyanokat, mint ezek a kislemezslágerek vagy éppen a Fuck It I Love You. Itt jegyezzük meg, hogy majdnem minden coveren látható egy közlekedési eszköz, sportkocsi, lakókocsi, teherautó, busz… A Fuckin Norman Rockwellen vitorlást látunk. Az biztos tehát, hogy Lana meghívott minket egy újabb utazásra, ahol az úticél mindig ugyanaz: bejárni a lelki sérüléseinek térképét.

Lana Del Rey
Fuckin Norman Rockwell
Universal
14 szám 68 perc


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 16
  •  
    16
    Shares