2016. május 20-22-én különleges ünnepre készül a Tokaji Borvidék: Szent Orbánnak, a szőlő- és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentjének csontereklyéje immár negyedik alkalommal járja körbe a borvidék településeit. A Tokaji Borbarátnők Társasága, a Monoki Önkormányzat közreműködésével, 2013-ban határozta el, hogy a Szent Orbán csontereklye megismertetésére programsorozat szervezésébe kezd.

061.hu

Szent Orbán életéről kevés információ van, de a történetírók szerint vértanúhalált szenvedett pápa volt, aki a 3. században élt. A középkori hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a mise áldozati kelyhét és tányérkáját aranyból vagy ezüstből készítsék el. Ezért szőlőfürttel vagy kehellyel szokták ábrázolni, és így lett belőle végül is a szőlő és a bor patrónusa. Szent Orbánt sokan ismerik hazánkban is, több helyütt áll szobra, temploma. A hagyomány szerint savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő. Bizonyára a régiek megfigyelésein alapul ez. A május 25. vagyis Orbán-nap környéki rossz idő ugyanis nem kedvez a szőlő virágzásának.

Kevesen tudták viszont, hogy Szent Orbán földi maradványai 1771 óta a Tokaji Borvidéken, Kossuth Lajos szülővárosában, Monokon találhatóak, a Sarlós Boldogasszony Templomban. Ekkor adományozta az ereklyét XIV. Kelemen pápa gróf Andrássy Istvánnak, hogy biztosítsa a bőséges aszú termést a vidék számára. A legenda szerint a tokaji aszúbort iszogatva került szóba, hogy e neves magyar borvidék nem minden évben terem aszú készítésére alkalmas szőlőt, és hogy a tavaszi fagyok milyen nagy károkat okoznak. Állítólag ekkor ajándékozta az egyházfő a magyar grófnak Szent Orbán teljes ereklyéjét. Elzászból átszállították Monokra, ahol Andrássy ekkor épült kápolnájában helyezték el. A történelem viharában a borvidéken élők azonban elfejtették, hogy ilyen nagy kincs birtokában vannak, és milyen titkos őrzője van a tokaji bornak.

A Tokaji Borbarátnők Társasága négy éve úgy döntött, hogy új hagyományt teremtve, zarándoklat keretén belül körbejár Szent Orbán csontjaival a borvidéken, bőséges termést hozva a települések számára. A Tokaj-Hegyalja neves női borászait, pincészet tulajdonosait és közéleti szereplőit tömörítő társaság célja, hogy a világörökség részét képező térség, amely méltán nevezhető nemzeti kincsnek, a több évtizedes kényszerű elzártság után az őt megillető méltóságban, közéleti és szakmai támogatottságban részesüljön. Olyan tagjai vannak többek között, mint a Bárdos Sarolta (Nobilis Szőlőbirtok), Berecz Stephanie (Tokaj Kikelet Pince), Berecz Stephanie (Tokaj Kikelet Pince), Béres Melinda (Béres Szőlőbirtok), akikről mind elmondható, hogy női vállalkozóként sikeresen működtetik borászatukat, és emellett a helyi társadalmi élet kiemelkedő alakjai is.

Idén május 20-22. között Szent Orbán tiszteletére szervezett programsorozat mindenki számára tartalmas kikapcsolódást tartogat, mind vallási, mind kulturális téren. Viszont a Tokaji Borvidék elképzelhetetlen borkóstolások nélkül. Erre is lesz bőségesen lehetőség, mert az ereklyét váró települések nyitott pincékkel készülnek a vendégek fogadására, így a borászoktól személyesen ízlelhetőek meg a jobbnál jobb tokaji borok.

Május 20-án, pénteken este lelki ráhangolódással indul a hétvége, ennek keretében közös imádsággal és előadásokkal készülnek majd a résztvevők a zarándoklatra. Az ereklyét ünnepi szentmise keretében bocsájtják útjára Monokról, május 21-én, szombaton, 11 órakor. Ezt követően szombaton Tállya, Mád, Tarcal, Tokaj és Bodrogkisfalud, vasárnap Erdőbénye, Olaszliszka, Sárospatak és Hercegkút köszöntik majd Szent Orbánt. Az ereklye vasárnap este érkezik vissza Monokra.