Nem az a legjobb poén, hogy az Atlas együttest végre a Moiras Records felrakta a térképre, hanem az, hogy megjelent a zenekar 52 éves hanganyaga. Az Atlast már a sztorik miatt is érdemes meghallgatni… egy korai Ki Mit Tud selejtezőn erősítőjük nem lévén rádiókra kötötték a cuccaikat, amikor is néha egy-egy időjárás jelentés keveredett el az általuk játszott Shadows-szerű témákkal.

PZL- 061.hu

Hogy mi minden játszott bele még az Atlas zenéjébe? Nos, minden, ami az 1956 utáni ún. konszolidációt jellemezte: többek között a csináld magad szellemisége. A csináld magad forradalom 1956-ban súlyos következményekkel járt, a beat-ért mondjuk nem akasztottak, de nem engedték a Madách Kamaraszínházában egy színdarabban élő zenekarként fellépő Atlasból Somló Tamást a színpadra, így a dobos öccse szállt be helyette, aki éppenséggel meg tudta fújni a herflit, de alapvetően a mókusokat szerette tanulmányozni. Aki azt gondolja ezek után, hogy az Atlas valami fapados amatőr szabadidő egyesület, az téved.

A Just Playin’ Rhythm&Blues című 1965-ös anyagukban jóval a kor színvonala fölött mutatják meg – Kelet-Európában talán először -, hogy mi is az a rhythm&blues. A Moiras kiadó ajánlata a maga nemében lenyűgöző: előkerült 14 a Budai Ifjúsági Parkban rögzített 1965-ös felvétel,  ami a maga nemében a nagybetűs beat, a honi beat fénykorából, a műfaj csakraszívéből, az Ifiparkból. És persze ahhoz képest, hogy ez a hely a magyarországi popkulrúra egyik legfontosabb hadszíntere, viszonylag kevés az itt rögzített, majd lemezre került felvétel. Kvíz-kérdés: Mondj a parkban rögzített lemezt a Piramis A nagy buli című 1979-es koncertlemezén kívül! Na, ugye!

A korfestő számokat hallgatva szinte a lelki szemeink előtt látjuk a Duna neonfényben csillogó kék szalagját, a pesti parton álló Parlament épületénf  a tompán pulzáló vörös pentagramot, ugyanakkor megvan az anyag élvezeti értéke, jórészt a Shadows-féle hangulatok keverednek a Willie Dixon-féle kesergőkkel (I Just Wanna Make Love To You), de van itt Ray Charles-fantázia (What Do I Say) és sok-sok saját dal, pl. a Baby, a Charlie és a szerénytelen című The Rocker is. A zenekart sokan a hatvanas évek végén megjelent kislemezeik alapján ismerik (Boldog vagyok / Ne búsulj, Félek, hogy egyszer meghalok / Töröld le a könnyeidet, Mondd / Álomország, stb.), de akkor már lényegesen populárisabbak voltak, mint a keménykedő hőskorszakban.

A zenekarban tűnt fel Flamm Ferenc mellett Makrai Pál is, de a nettó rocktörténeten túl is élvezetes az Atlas 1965-ös műsora, ami olyan mint egy bambis üvegre emlékeztető időgép, visszavisz visz minket 1965-be, és ez a szerkentyűből nézhetjük a Vár oldalában tüsténkedő Atlast, és ha nem vigyázunk talán még az időgépünk motorhangja belehallatszik majd a zenekar rádióba dugott erősítőjébe is.

Atlas
Just Playin’ Rhythn&Blues
Moiras Records
14+ 5 bónusz szám 55 perc