Csütörtökön indul a Dombos Fest

Július 11-én kezdődik a Dombos Fest, a Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja a kishegyesi löszfal tövében. Az egykori szemétdomb helyén civil összefogással kialakított fesztiválhelyszínen 19. alkalommal rendeznek fesztivált. Idén a Kiscsillag, Lajkó Félix, Tóth Viktor, a Fitos Dezső Társulat, a Cimbalom Brothers, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Los Orangutanes, Antonia Vai, és a The Carbonfools lépnek fel többek között.
 
061.hu
 
A tavaly nagykorú lett Dombos Fest július közepén várja az igényes szórakozásra vágyókat, akik idén is elvarázsolódásra számíthatnak a löszfal tövében. 18 évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és
legkedveltebb művészeti fesztiválja. A löszfal ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új értelmet, új dimenziót adva a térnek, a mindennapoknak.
 
Az idén négynapos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitónapon a cimbalomvirtuózoké a főszerep, azaz a Cimbalom Brothers fergeteges koncertje várható, de a nyitónap visszatérő vendége lesz a Kiscsillag produkció is, amely szinte már hazajár a Vajdaságba. A tavalyi év egyik legjobb koncertjét a négy szaxofonosból álló Road Six Sax adta, amely a nagy sikerre való tekintettel idén két helyszínen is fellép. A Balkánon oly népszerű sevdah stílus legismertebb fellépője a Mostar Sevdah Reunion, akik nyári európai fellépéseik sorában turnéjukon a Dombos Festet is útba ejtik. A fesztivál állandó fellépőjének számító Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett: a bácskai tájon, évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit. Idén ismét egy új formációval, azaz egy nagy zenekarral érkezik, amellyel már budapesti koncertjein ámulatba ejtette közönségét. A tartalmas szórakozásért felel a Terra Profonda, a Canarro együttesek, amelyek Budapestről érkeznek, míg a folk rajongóit Balogh Melinda új formációja és a hazai Fokos szórakoztatja majd.
 
Idén kiemelkedő gyerekprodukciókra is sor kerül: a Bahorka interaktív mesejátéka, vagy Tóth Viktor magyar népmeséket bemutató szaxofonjátéka várja a legkisebbeket, de a pantomim nagyágyúja, Méhes Csaba produkciója is felejthetetlen élményt ígér. Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünneplik a fesztivál zárónapján, ahol gólyalábasok, utcazenészek és a löszfalon táncoló művészek is megjelennek majd.
 
Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünneplik a fesztivál zárónapján, ahol gólyalábasok, utcazenészek és a löszfalon táncoló művészek is megjelennek majd. A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Rosé borterasz vagy a tábortűz nélkül. A fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés is tetten érhető.
2019-07-09T13:31:46+02:00 2019. július 9.|