Csütörtökön nyitja meg kapuit a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához (Shakespeare és Cervantes halálának napjához) időzített kiállítás és vásár április 22-ig várja az érdeklődőket. Az idei díszvendég Daniel Kehlmann német író lesz, a díszvendég ország pedig Szerbia. 

MTI

A magyar könyvkultúra legrangosabb nemzetközi eseményévé vált találkozó bemutatkozási lehetőséget biztosít az íróknak, üzletkötési és szellemi fórumot a szakmának, a magyar és külföldi könyvkiadóknak, könyvkereskedőknek és könyvtárosoknak. Idén 26 ország 160 kiállítója, több mint 170 program, több száz vendég – köztük írók, tudósok és művészek – várja a könyvrajongókat. A látogatottság évek óta magas, a 60 ezer látogató csaknem 50 ezer kötet, köztük több száz újdonság közül válogathat. A budapesti könyvfesztivál sajátossága, hogy az európai könyvvásárok gyakorlatától eltérően a kiállított könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Millenáris e négy nap alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként működik.

A budapesti könyvfesztivál ötlete már 1990-ben felvetődött, a megrendezésről szóló együttműködési megállapodást 1993 szeptemberében írta alá a Frankfurti Könyvkiállítás és Könyvvásár Igazgatósága, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Az I. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1994. április 23-án nyílt meg a Budapest Kongresszusi Központban, a nagy érdeklődésre való tekintettel 2008 óta a Millenáris park a rendezvény helyszíne. A programok között több mint száz felolvasás, dedikálás, könyvbemutató, beszélgetés, író-olvasó találkozó, kiállítás, koncert, színházi bemutató, kiállítás, filmvetítés, gyermekprogram szerepel. A kontinens 18 országából érkező tehetséges pályakezdő prózaírók a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján mutatkozhatnak be, Magyarországot Csutak Gabi képviseli.

Ebben az évben is megrendezik a külföldi íróvendégek eszmecseréjét, az Európai Írótalálkozót, valamint a könyvtárosok szakmai fórumát, a Könyvtáros Klubot is. A fesztiválhoz hetedik alkalommal csatlakozik a Kis Könyves Éj elnevezésű rendezvény, melynek keretében harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 20-án. A diákcsoportok számára “Irodalom jelmezben” címmel jelmezes vetélkedőt hirdettek. A négynapos eseménysorozat egyik leglátogatottabb helyszíne várhatóan most is a Gyermek(b)irodalom lesz, ahol a legkisebbeket a könyvek mellett egyéb színes programok – a többi közt mesemondás, bábelőadás, játszóház, gyermekfoglalkoztatók – is szórakoztatják. A díszvendéget megillető Budapest Nagydíjat a fesztivál nyitó napján Daniel Kehlmann német-osztrák író kapja, akinek a Tyll című regényét a könyvfesztiválra adják ki magyarul.

Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben – Magyarország uniós elnökségének tiszteletére – rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, 2014-ben Törökország, majd Szlovákia. Két éve a magyar könyvkultúra, a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát ünnepelték, tavaly pedig a visegrádi együttműködésben Magyarország mellett részt vevő Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját. Idén Szerbia a díszvendég.

A könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői: 1995 – az osztrák Ernst Jandl; 1996 – a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc); 1997 – a Nobel-díjas magyar Kertész Imre; 1998 – az indiai születésű angol Salman Rushdie; 1999 – az orosz Viktor Jerofejev; 2000 – a lengyel Slawomir Mrozek; 2001 – a francia Robert Merle; 2002 – az angol Lawrence Norfolk; 2003 – a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa; 2004 – a Nobel-díjas német Günter Grass; 2005 – a brazil Paulo Coelho; 2006 – a spanyol Jorge Semprún; 2007 – az olasz Umberto Eco; 2008 – az amerikai Bret Easton Ellis; 2009 – az orosz Ljudmila Ulickaja; 2010 – az izraeli Ámosz Oz; 2011 – a svéd Per Olov Enquist; 2012 – az olasz Claudio Magris; 2013 – a francia Michel Houellebecq; 2014 – a finn Sofi Oksanen; 2015 – az amerikai Jonathan Franzen; 2016 – a norvég Jostein Gaarder; 2017 – a Nobel-díjas török Orhan Pamuk voltak.