Május 13-án mutatták be a Nemzeti Színházban a grúz Doiashvili költői látomását a Cyranóról, a címszerepben Fehér Tiborral. A rendező nem fukarkodott a vágyott nőalakokkal, öt Roxane-t (Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Söptei Andrea, Ács Eszter és Mikecz Estilla) álmodott az előadásba.
CSETE BORBÁLA -061.hu
“Ha mondjuk szerelmes vagyok, a nő mindig új arcát mutatja. Ha lezárult ez a felfedezés, az én érdeklődésem is megszűnik” – vallja a rendező. Majd így folytatja: “Számomra az érzelmek a legfontosabbak. Persze, a szavak is, a magyart, (nem beszélve a nyelvet) mint zenét érzékelem. Mind a barátságban mind a szerelemben, nem a beszélt nyelv a legfontosabb.”
Érzelmes zenei betétek mentén, újságpapír, majd kézzel írott levélsorokkal szabdalt jelmezekben sodródnak a szerelmesek és a harci alakzatok a Nemzeti Színház színpadán, ahol az egyedülálló színpadtechnika lép díszlet-funkcióba. Szédítő magasságok, impozáns lépcsősorok bontakoznak ki, hogy a tini, incselkedő Roxane-oktől a demens, kerekesszékes nénikéig vizsgálhassuk meg a szerelem illékony voltát.
A Cyrano-t elcsúfító orr csupán megjelenésekor, mint csőr-szerű commedia dell’arte maszk bukkan fel, vagyis egyáltalán nem a hátrányos külső, mintsem az érzelmek fel nem vállalása görgeti az egymásra találni képtelen szerelmesek útját. Cyrano ugyanis brillíroz a fogalmazásban, és jóképű barátjának, Christian-nak (Farkas Dénes) egyre kidolgozottabb levelekkel segít Roxane fejét elcsavarni. Olyannyira, hogy a nő megvallja: akár a szép külső helyett is a csábító sorokat választaná… Az ékesszólás a hősszerelmes barát fiaskóját, sőt öngyilkos merényletét okozza, míg Cyrano évtizedekig látogatja penitenciaként a tolószékes Roxane-t (Udvaros Dorottya), hogy végül megfejthessék, miért is nem szerethették egymást igazán.
A koreográfia másik ihlető forrása a harcmező: emlékezetes a csatába készülődő gasconne-i legények maori harci tánca; itt is lehetőség nyílik arra, hogy a közönség ne csupán szemtanú, de érzelmileg is a színpadi valóság részese legyen. A grúz David Doiasvili már a tavalyi Szentivánéji álomban betöltötte áradó költői képeivel a Nemzeti Színházat. Ezúttal is sikerült a díszlet minimalizmusa mellett túláradó szenvedélyeket festenie, mi több, volt, akit megríkatott Cyrano történetével.