Villamosok zörögnek, buszok dudálnak, trolik suhannak és mentőautók szirénáznak Belmondo frontember, Czutor Zoltán új dalaiban. Igaz, ezúttal nem rock nóták vagy popballadák szólnak hétköznapjaink közlekedési eszközeiről, Köles Eliza énekesnővel és Pálfy Zsolt dalszerzővel közösen gyereklemezt készített. A projekt neve CzutorBorsók, az albumból származó bevételt pedig a MikulásGyár kapja, amely idén is a nehéz sorsú családoknak és gyerekeknek gyűjt adományokat.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

A CzutorBorsók nem új formáció, néhány éve már készítettek hasonló lemezt, akkor is jótékony céllal. S hogy miért éppen közlekedési eszközökről szól most ez a lemez? „A közlekedési eszközök mindig is nagyon foglalkoztatták a gyerekeket, látom ezt a saját öt csemetémen is. Villamos, troli , metró, busz vagy kukásautó – mindegy, csak guruljon és máris óriási rajongásnak örvend. Minden izgalmas egy gyereknek, ami dudál, csenget, villog, kattog, szirénázik, ráadásul az ő szemükben még valami hősiesség is kapcsolódik a járművekhez.mondja Czutor Zoltán.

Az atyai tapasztalatok adták tehát az ötletet, hogy megszülessen a Kresz Géza utazásai című lemez, amelyben Pálfy Zsolt szerző és Köles Eliza énekesnő voltak a Belmondo frontemberének társai. A fiatal énekesnő nemcsak előadóként, de szerzőként is kivette a részét a produkcióból. „Igyekeztem vokál szólamokkal és egy-két jó ötlettel hozzájárulni az elkészült dalokhozA szövegek nagy része Pálfy Zsolt és Czutor Zoli keze munkáját dicséri, de a dallamokba itt-ott engedtek némi beleszólást.” – meséli Eliza. A dalokban busz, troli, metró, villamos, hajó, fogaskerekű, valamint mentő és kukásautó is szerepel, de született egy dal az ellenőrökről is.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A lemez dalai a legkisebbekhez szólnak, a trió nem is bízott semmit a véletlenre, Czutor Zoli gyerekei végig ellenőrizték az alkotói folyamatokat. „Zoliéknál írtuk és próbáltuk a számokat, így ha akartuk, ha nem, beilleszkedtünk a családi idillbe. Láttuk a gyerekeket, akik csillogó szemekkel hallgattak minket, tetszett nekik, hogy pörgős és ritmusos dalok születtek Zoli egyik kisfia többször is szerepel a lemezen. A sárga sárga sárga című számot például teljes egészében elénekli ő is.” – mondta Eliza. A CzutorBorsók albumának előkészítő munkálataiban nemcsak Zoli gyermekei vettek részt. Eliza, Zsolt és Zoli felkérték a budapesti Radnóti és Kresz Géza utca találkozásánál lévő Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjait, hogy rajzolják le a kedvenc járműveiket. A több száz gyerekrajz közül választották ki a lemezborítót, a többi alkotást pedig a dalokhoz készülő videókban fogják felhasználni.

Czutor Zoli szerint nem árt még idejében odafigyelni a kis kritikusok szavára. A sokat próbált zenész szerint ugyanis gyerekeknek dalokat írni talán nem nehezebb, mint felnőtteknek, de a végeredményt tekintve, gyerekeknek eljátszani, bemutatni a számokat azért eléggé kockázatos dolog. ”A kicsiket még nem hatotta át az a fajta elhomályosító képesség, amelynek a felnőttek nagy része már a birtokában van. A felnőttek már tudnak valamit jónak vagy rossznak hallani, lényegében már a hozzáállásukkal kategorizálni tudják, akár meghallgatás nélkül is, hogy az adott lemez jó vagy rossz. Ebből a szempontból sokkal kegyetlenebb a gyerek közönség, mégis imádom őket. A gyerekek ugyanúgy szeretik a szabadságot a zenében és a szövegben és a spontaneitást a színpadon, mint amilyen nyitottságot én a felnőttektől is elvárnék” – érvelt Czutor Zoli, aki szerint a gyerekek azonnal őszinte döntést hoznak. Ha valami számukra nem érdekes, akkor elfordulnak, és nem maradnak ott még udvariasságból sem azért, hogy hallgassák. Ha viszont tetszik nekik, örömmel fülelnek rá akár századszorra is. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

A lemeznek Kresz Géza utazásai lett a címe. „A XIII. kerületben lakunk, nem messze a Kresz Géza utcától. Egy ideig ide járt oviba Simon nevű kisfiam, akinek útközben meséltem a járművekről. Másrészt az utca névadója, Dr. Kresz Géza alapította a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, nekünk pedig van egy mentőautókról szóló dalunk. Harmadrészt pedig az album címével játékosan utalunk a KRESZ-re is” – megmagyarázta a sejtelmes névadást Czutor Zoli. 

A CzutorBorsók „észak-magyarországi Művészetek Völgyében”, a tállyai Kerekdomb Fesztiválon tesztelte le közönség előtt a dalokat. Czutor és Eliza szerint nagyon jó volt látni, hogy dalaik nemcsak a gyerekeket, de az anyukákat és apukákat is a színpadhoz szögezték. „A koncert végén odajött hozzám egy rocker külsejű apuka és örömmel közölte, hogy ő bizony úgy tervezte, hogy leteszi a gyereket és a feleségét és tovább áll, de annyira megtetszett neki a buli, hogy lelkesen tapsolt a műsor végéig. Remélem, minél többen csatlakoznak majd hozzá.” – mesélte Czutor Zoli.
A CzutorBorsók december 18-án 15.30-tól a siófoki Aranycsengő Adventi Vásárban, majd Miskolcon és Budapesten is koncertezik.

A CzutorBorsók Kresz Géza utazásai című lemeze jelképes összegért, 1000 forintos áron kapható országszerte, aki pedig megvásárolja a CzutorBorsók cd-jét, az a MikulásGyár tevékenységét és a rászoruló gyerekeket támogatja. A jótékonysági kezdeményezés idén decemberben is nehéz sorsú családoknak, gyerekeknek gyűjt adományokat, elsősorban tartós élelmiszert és karácsonyi ajándékokat. 

Vezető kép: Horváth Péter Gyula