Kiszolgáltatott, gépies, tárgyiasított – kulcsszavak Szenteczki Zita Édes Anna-rendezésére, amely nem csak karakterábrázolásában, de a színházi tér egészen sajátos kihasználásában, és az előremutató narratív megoldások terén is újat tud hozni, nem mellesleg, és talán ez a legfontosabb, a darab pontos reflexió a jelen társadalmi, szociális relációira.

MM – 061.hu

“A vér csurog. Egyre halkabban csurog. Lassan csönd lesz. Mélységes csönd” – áll a darab ajánlójában, habár épp a regény csúcspontja, a kettős gyilkosság marad kibontatlanul az Örkény Színház Stúdiójában futó előadásban. Az Annát alakító Zsigmond Emőke a “családját” ábrázoló torta felszeletése után zavart, mégis elégedett és megkönnyebbült arccal nyújt oda egy szeletet a közönség soraiban ülők egyikének, majd kialszanak fények. Ez a kissé erőltetett “kiszólás” a darab záróképe, választ nem kapunk a gyilkosságra, a bűn és bűnhődés-felfogás relativizmusa emelkedik fő kérdéssé: ki a bűnös igazán ebben a történetben? Anna vagy Vizyné? Elítélhető-e Anna tette, volt-e más választása, hogy kitörhessen ebből a bántalmazó közegből?

Persze, ahogyan a regényben is az olvasó, a színházban a néző is várna a darab végén valami felszabadítót, a fojtott hangultatot feloldó kiáltást, a kínzó tehetetlenséget megbontó tettet, a rendezés azonban ezt megkerüli. Van egy órási kés, amivel Anna szétvágja a Vizy-házaspár ostyára printelt arcképét, de a mindent átszakító eufória, megkönnyebbülés elmarad.

Ha már időben visszafelé haladunk, érdemes megnézni a fordítottság jelentőségét. Ahogyan Patikárius Jancsi is fordítva bontja ki szerelmét Anna iránt – először teszi a magáévá, utána csókolja meg, végül megfogja a kezét – úgy nyílik ki ezzel fordított arányosságban Anna szépen, fokozatosan. A gépies mozgást, a tárgyszerepet elhagyva válik emberivé, érinthetővé Édes Anna. A csúszómászó mozgás a színpadi díszletet jelentő hosszú, kifutószerű asztalon valósul meg, a rendezés legkarakteresebb eleme ez. Zsigmond Emőke részéről pedig komoly fizikai kihívás folyamatosan végigkúszni a “páston” (pusztán karból húzza magát), hogy aztán kiskutyaként végigfutva az asztal alatt kezdhesse elölről a mozdulatsort. A kifutónak nem csak ebből a szempontból, hanem a narrációt tekintve is hangsúlyos a szerepe: Vizy és Moviszter a hosszú asztalon a mikrofont egymás kezébe adva porondmesterként ütköztetik gondolataikat.

Az egyes szám első személyű narrációt egyes szám harmadik személyű váltja az összes karakter esetében, Bíró Bence szövege él, megengedőbb és nyíltabb a regényben használt elliptikus, sejtető narrációnál. A legkidolgozottabb karakter Vizynéé, Für Anikó bravúros alakítást nyújt, rengeteg árnyalatát megmutatja a szörnyű tragédiát (meghalt a kislánya) átélt Angélának. Vizyné hideg, kényszeres, beteges, egyszerre válik érthetővé és taszítóvá a karaktere, az egyik legerősebb jelenet, amikor a babapózba és elveszített kislányának ruhájába kényszerített Anna mögül mosolyog a tökéletes családi fotó elkészülésének reményében. Szörnyű és fájdalmas ez a kép, és egyben kikacsintás az Insta- és Facebook-világ látszatmakulátlanságára, az újrafogalmazott szociális relációk felszínességére. De a darab nem csak ebben rímel a jelenre: Vizyné és Anna az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája, az utóbbi években tabuból a közbeszéd szintjére emelkedett bántalmazói kapcsolat megtestesítői.

A színészek, Zsigmond Emőkét kivéve, két-két szerepben jelennek meg, Für Anikó Vizyné mellett Etelt, a cselédet, Bíró Kriszta Moviszterné mellett Stefit, a másik cselédet, Znamenák István Moviszter mellett Elekes Józsit, Epres Attila Vizy mellett Báthoryt, Borsi-Malogh Máté pedig Patikárius Jancsi mellett Ficsort alakítja. Zsigmond Emőke jól hozza a halovány, sebezhető, kiszolgáltatott cseléd karakterét, nagy utat jár be, bár a “vérengzés” mellőzésével az ő “szabadulása” sem elementáris. Znamenák István Moviszterként alakít nagyot, Bíró Kriszta Moviszternéje viszont elnagyolt és kicsit sem természetes. Borsi-Balogh Máté Jancsit találta el jobban, Epres Attila Vizyje kívülálló, épp ahogy a regénybeli karakter.

A lecsupaszított térben, minimális díszletben idegenként hat a tuttifrutti rózsaszín, ami nem csak Anna munkaruháján, de Vizyné blúzán is visszaköszön, és a jégvarázsos Elza-jelmez (ami Vizyné kislányáé volt egykor) is inkább érdekes, mint indokolt választás. Hogy a jelmezekért felelős Izsák Lilinek mi volt ezzel a koncepciója, azt egyelőre nem sikerült megfejtenem. A fénytervező Baumgartner Sándor munkája viszont kiemelkedő: a körbefutó neonfények izgalmas kontrasztot alkotnak a reflektormozgással.

Szenteczki Zita bátor és ötletekben gazdag rendezése, habár szövegében igencsak eltávolodik Kosztolányiétól, érzékeny és reflexív, a darab egy igazán konstruktív csapat munkájának eredménye, izgalmas és friss értelmezés.

Édes Anna
Bemutató: 2019. október 3.
Örkény István Színház
Rendező: Szenteczki Zita

Fotók: Horváth Judit