Az 57 éves színész jelenleg egy fővárosi kórházban küzd a felépüléséért, ami agyi infarktusa után hosszú folyamatnak ígérkezik, de még eközben is díjakat zsebel be. A kaliforniai Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon ugyanis öt díjjal is jutalmazták a Félvilág című alkotást. Szász Attila filmjének ítélték a Legjobb Film és a Legjobb Rendezés díját, Köbli Norbert a Legjobb Forgatókönyvíró, Nagy András a Legjobb Operatőr, Kulka János pedig a Legjobb Férfiszínész díját kapta.

Az eredmény különösen nagy elismerés, hiszen az idén már tizenötödik alkalommal megrendezésre került filmfesztiválon még sosem nyert magyar film és olyan sem fordult még elő, hogy egy alkotás egyszerre öt díjat kapott volna. Kulka is úttörő ezen a téren, hiszen ő az első magyar színész, aki ezt a díjat magáénak tudhatja – írja az Index.

A beteg színészért nem csoda, hogy a rajongók és kollégák is aggódnak. A Félvilágban is szereplő Kovács Patrícia azonban hiszi, hogy Kulka ezt is megcsinálja, ahogyan Ábel Anitais bízik a felépülésében.

Forrás: 24.hu