Madarász Isti Hurok című filmje nyerte el az Európai Fantasztikus Filmfesztiválok Szövetségének díját a triesti Science+Fiction fesztiválon.

MTI

Madarász Isti első mozifilmje, a Hurok nyerte el az Ezüst Méliés-díjat, amely egyben jelölés a legjobb európai fantasztikus filmet illető Arany Méliés-díjra. A nyertest a résztvevő fesztiválok díjazottjai közül választják majd ki jövő októberben – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A világhírű francia alkotóról, Georges Méliésről elnevezett rangos trófeát, amelyet magyar film még sosem nyert el, 22. alkalommal adják majd át Sitges-ben. A trieszti zsűri a Hurok történetének szépségét méltatta, amely indoklásuk szerint nem “a különleges effekteknek, hanem a különleges karaktereknek köszönhető”.

A magyar filmes palettán újdonságnak számító thriller a Cafe Film produkciójában készült, főszerepében Száraz Dénes, Martinovics Dorina és Anger Zsolt láthatók. Az első “időutazós” magyar sci-fi író-rendezője Madarász Isti személyesen vette át a díjat Triesztben.

Kép: IGN Hungary