Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Szenzációk a föld alól címmel nyilvános régészeti előadásokat tartanak szerdán a Magyar Tudományos Akadémián, ahol kutatók kalauzolják a látogatókat a római városközponttól egy 85 millió éves dinoszaurusz lelőhelyéig.

MTI

Szabó Miklós régész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az MTA éves közgyűléséhez kapcsolódóan rendezik meg minden évben az előadássorozatot, amelyen az idén a régészet legfrissebb eredményeiről számolnak be.

Mint elmondta, a Szulejmánnal kapcsolatos leleteket Fodor Pál turkológus fogja értelmezni és értékelni. A Római Birodalomba, az egykori Pannonia provinciába vezeti a hallgatókat Borhy László régész. Az akadémikus egy római város, Brigetio (Ószőny) újjászületésének folyamatát ismerteti.

Szabó Miklós hangsúlyozta, hogy Ószőnyben már a 20. század első felében jelentős ásatások zajlottak. A Duna-parton elterülő római városban jelentős katonai tábor működött, az ásatások során pedig egyre gazdagabb kép tárult fel a pannóniai településről – mondta.

Szabó Miklós előadásában szó lesz egy burgundiai kelta település feltárásáról, amelybe még Francois Mitterrand francia elnök kezdeményezésre vonták be a magyar régész csoportot. A gall haeduus törzs Mont Beuvray-ban található egykori fővárosában a magyar régészek a feltárás során megtaláltak egy római típusú fórumot, a hozzá tartozó csarnokkal, amely ügyintézésre szolgált.

Szabó Miklós elmondta: Julius Caesar jó viszonyt ápolt a bennszülött keltákkal. Krisztus előtt 58-ban, amikor elindult a gall háború, a római császár gyakran tartózkodott a településen, és innen irányította az eseményeket.

“Caesar korában itt megpróbálták a korábbi törzsi struktúrát rómaivá átszervezni, és létrehozni azokat a középületeket, amelyek ehhez tartoztak” – hívta fel a figyelmet Szabó Miklós régész.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •