Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az intézményépítő Domokos Gézára, a Kriterion könyvkiadó igazgatójára, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első elnökére emlékeztek Sepsiszentgyörgyön és Zágonban születése 90. évfordulóján – közölte keddi hírlevelében az RMDSZ.

MTI

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott, a kommunista diktatúra idején Domokos Géza a cselekvés modelljét, az intézményépítést választotta, és a Kriterion könyvkiadó alapítójaként a kultúra területén talált erre lehetőséget. Felidézte: Domokos Géza tudta, hol van a határ a kompromisszumkötésben, ezért a magyar közösség nem neheztelt rá.  Úgy vélte, hogy 1989 után, az RMDSZ első elnökeként is a közösségépítést folytatta. “Sok mindent tudott, egy valamit azonban nem: hogyan kell harcolni a hatalomért” – vélte Kelemen Hunor. Az RMDSZ jelenlegi elnöke Domokos Géza érdemének nevezte, hogy a szövetségnek az elmúlt 28 év alatt nem kellett újragondolnia az alapértékeit.

A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként megszólaló Markó Béla szerint Domokos Géza életútja azt bizonyítja, hogy a nacionálkommunista rendszerben is lehetett tisztességesnek maradni, lehetett intézményt működtetni, és olyan könyveket kiadni, amelyek identitásában erősítették és megtartották a magyarságot. Markó Béla szerint ma is dilemma, hogy a magyarság a bukaresti parlamenti politikába integrálódva próbál a helyzetén változtatni, vagy radikális eszközöket keres. Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletre utalva kijelentette: “Az akkori események nyomán kristályosodott ki, hogy igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy a politikai eszközöket kell megkeresni. Elindultunk egy úton, ami nagymértékben köszönhető az ő személyiségének.”

A Domokos Géza életpályáját történészként is kutató Novák Csaba Zoltán szenátor elmondta: Domokos Gézát a kommunista politikai rendőrség, a Securitate úgy jellemezte az egyik jelentésében, hogy “merész és diplomatikus ember, aki bravúrokra is képes”. Az emlékkonferencia Zágonban folytatódott, ahol a résztvevők megkoszorúzták az RMDSZ első elnökének mellszobrát. Domokos Géza 1928. május 18-án született Brassóban. 1969 és 1990 között a Kriterion Könyvkiadó alapító-igazgatója volt, irányítása alatt a kiadó a magyar szépirodalom és tudományos élet tekintélyes műhelyévé vált. Domokos Géza 1989 decemberében az RMDSZ egyik alapítója, illetve a szövetség első elnöke, 1992-ig parlamenti képviselője volt. Ezután a 2007 júniusában bekövetkezett haláláig a közéletből visszavonultan élt.

Kép: Ádám Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •