Pályakezdő drámaíróknak indít műhelyt a Déryné Program Barangoló alprogramja a magyar kultúra napja alkalmából, a mentori programra jelentkezni szombattól február 28-ig lehet – olvasható a szervezők közleményében.

061.hu

Mint írják, a műhely célja, hogy olyan fiatal vagy pályakezdő drámaíróknak adjon lehetőséget a kibontakozásra, akikről a szűkebb környezete már megállapította, hogy tehetséges tollforgató, viszont a munkássága még nem került nagyobb nyilvánosság elé. A sikeres jelentkezést követően a résztvevő írók a nyolc hónapos műhelymunka során egy mentor vezetésével jutnak el egy egész estés magyar nyelvű dráma megírásáig.

“Más drámaírói felhívásokkal szemben a Drámaírói Műhely egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal íróknak, hiszen amellett, hogy elkészíthetik az első, egész estés drámájukat, munkásságukat a színházi szakma szélesebb körben is megismerheti. Ezenfelül a legjobban sikerült írások dramatizált formában a közönség előtt is bemutatkozhatnak” – idézi a közlemény Resetár Dánielt, a Déryné Program Barangoló alprogram projektvezetőjét.

A nevezéseket olyan drámatervvel, és annak legalább egy megírt jelenetével várják, amellyel az aspiráns korábban még nem vett részt sikeresen drámaíró pályázaton vagy részesült ösztöndíjban. A műhely évente maximum 3 drámatervet fogad be. A műhely mentorai Kulcsár Edit dramaturg és Lukácsy György, a Nemzeti Színház munkatársa. A Déryné Program a Barangoló alprogramon keresztül az alkotói munkafolyamathoz minden hónapban bruttó 145 ezer forint írói hozzájárulást biztosít a műhely ideje alatt.    

A Drámaírói Műhely részeként megszülető alkotásokat a Barangoló alprogram felajánlhatja az eddigi sikeres partnereinek megvalósításra, valamint a Déryné Program antológia formájában megjelentetheti. A Szakmai Bizottság és a mentorok javaslatára a legnívósabb pályaművet a Déryné Társulat is bemutathatja felolvasó- vagy hagyományos színházi formában – emlékeztet a közlemény.

A részletes felhívás és bővebb információk a mentori programról a www.deryneprogram.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.