“A nemzetközi fesztiválokon a felfedezés örömével hat, hogy Gulág-film készülhetett” – Interjú Szász Attila filmrendezővel

A nemzetközi fesztiválokon a felfedezés örömével hat, hogy Gulág-film készülhetett  – mondta a 061.hu-nak Szász Attila, A berni követ, a Félvilág és az Örök tél című nagysikerű tévéfilmek rendezője. A Balázs Béla-díjas filmessel a tervezett történelmi szuperprodukciók és a Köbli Norbert forgatókönyvíróval közösen jegyzett alkotások – köztük a tavasszal mozikba kerülő Apró mesék – mellett a magyar thriller és horrorfilm várható felvirágzásáról is beszélgettünk.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

legjobb európai tévéfilmnek járó díjat bő egy hete elnyert Örök tél mintha tabutémát feszegetne. Mi lehet az oka, hogy a rendszerváltás óta nem készült film a málenkij robotról, a gulágok világáról?
A rendszerváltozásig nem beszélhettek a túlélők mindarról, ami velük történt. Utána pedig sokan annyira eltemették magukban, hogy nagyon lassú és nehézkes folyamat volt a történetek feldolgozása, amiben először értelemszerűen a dokumentumfilmesek, Sára Sándor és társai jártak az élen. A tragédiák feltárásához sokáig hiányzott a központi politikai akarat, ebből következően a pénz is, de a néhány éve felállított Gulag-Gupvi Nemzeti Emlékezet Bizottsága nélkül máig nem készülhetett volna el az Örök tél, az első játékfilm a témában. Persze sok hasonló filmre lenne még szükség, hogy több ember megismerje a gulágok történetét itthon és külföldön is. A nemzetközi fesztiválok közönségén azt érezzük, hogy nekik ez teljesen új, és nem is tudják hova tenni, a felfedezés öröme viszont látványosan működik a film esetében.

Ez a film sorban a harmadik közös munkátok a forgatókönyvíró Köbli Norberttel, és a második, aminek nők állnak a középpontjában. A Félvilág után miért szorultak ismét háttérbe a férfiak?
Számomra sokkal izgalmasabbak és összetettebbek a női karakterek. Ráadásul a lágerfilmek műfajában nagyon ritka a női főhős, talán nem is láttam még hasonló témát női szemszögből feldolgozva, ez különösen vonzott ebben a történetben. A női főszereplő a mi esetünkben egyébként eleve adott volt, hiszen a film Havasi János Lánykák, az idő eljárt című könyvén alapul, amely az író édesanyjának történetét meséli el.

Előszeretettel helyeztek sokat foglalkoztatott, népszerű színészeket tőlük – legalábbis filmen – szokatlan drámai karakterekbe. Az amorózó figurákba kissé beragadt Csányi Sándor hogyan került képbe?
Csányi Sanyiról még mindig azt mondják, hogy minden filmben ő játszik, miközben a 2013-as Coming out óta nem is láttuk mozifilmben. Már egy ideje nagyon szeretett volna kilépni a megszokott karaktereiből, mi pedig partnerek voltunk ebben, be is hívtuk az Apró mesék castingjára, ahol egész új arcát mutatta meg nekünk. Azt a szerepet végül ugyan nem kapta meg, de az Örök tél esetében már favoritként érkezett a meghallgatásra, és azontúl, hogy Gera Marinával remek volt köztük az összhang, és hogy színészileg ismét tökéletesen meggyőzőtt minket, azt is éreztük, hogy az a fajta ritka különleges kisugárzás, ami neki van, nagyon jót tesz Rajmund karakterének. Még 15 kilót is hajlandó volt a szerep kedvéért fogyni.

Újabban a magyar filmek szereplőinek játéka mintha már nem hordozná azt a teatralitást, amit a színészek korábban rendre átmentettek a színpadról. Létezik már olyan, hogy magyar filmszínész?
Hogy a színészek játéka mennyire teátrális filmen, szerintem elsősorban a rendezőn múlik. A színészek azt hozzák, amit kérnek tőlük. Előfordult, hogy a színész, akinek az alakításával tökéletesen elégedett voltam valamelyik filmünkben, más filmes szerepeiben visszatért a teátrálisabb, harsányabb stílushoz. Van, aki könnyebben hangolódik rá a visszafogottabb, minimalistább stílusra, mások nehezebben, de előbb-utóbb jellemzően mindenki rátalál arra a kifejezésmódra, ami filmen működik. Ez csak rendezői instrukció kérdése.

A 2005-ös kisfilmed, a Most látszom, most nem látszom, majd néhány elutasított filmterv után Zoé címmel készült volna el első nagyjátékfilmed, a projekt viszont elakadt a rendszerben. Miről szólna a film és van-e még remény a leforgatására?
Hosszú időt, hat-nyolc évet öltünk bele a Zoé-filmtervbe, ami egy nemzetközi koprodukció lett volna négy ország producereinek a bevonásával, a szerződéseket már alá is írtuk. Ez eredetileg egy természetfeletti thriller lett volna, amelynek a hipnózis áll a középpontjában. Angolul forgott volna, nemzetközi sztárok bevonásával, az egyik mellékszerepet például Liv Ullmann már el is vállalta. A Filmalap elődje, az MMKA, amely korábban több tervünket is visszadobta, a Zoénak annak ellenére megítélte a támogatást, hogy kemény műfaji filmben gondolkodtunk. Sajnos úgy esett, hogy mire a kiadták a szándéknyilatkozatot, össze is omlott ez a szervezet. A Filmalapnál pedig elégedetlenek voltak a forgatókönyvvel, a projekt parkolópályára került. Nemrég azonban újragondoltuk a koncepciót, és egy szinte teljesen új történettel ismét pályáztunk, ezúttal sikeresen: megkaptuk a fejlesztési támogatást. Kíváncsi vagyok, eljutunk-e vele egészen a gyártásig, a történet szépen fejlődik, most azt látom, hogy igazi hiánypótló, mai korban játszódó horrorfilm lehetne belőle, amely nem riad vissza a társadalmunkat érzékenyen érintő tabutémáktól sem.

Köbli Norberttel mindketten nagy thriller- és a horrorrajongók vagytok, viszont a magyar filmben nincs múltja ennek a két műfajnak. Ehhez képest Bergendy Péter november végén kezdi el forgatni Post Mortem címmel az első nagy költségvetésű, látványában és trükkjeiben is ígéretes magyar horrorfilmet. Merész húzás ma elkészíteni Magyarországon egy ilyen mozit?
A horror nagyon hiányzott már a hazai filmes palettáról. A közönség ízlése érezhetően megváltozott az elmúlt néhány évben, egyre nagyobb sikerrel futnak a hazai mozikban a horrorfilmek. A magyar nézők is szeretnek jókat rettegni, igénylik a jó horrort, amit úgy látszik, elfogadott a Filmalap is. A Post Mortemnek és alkotóinak nagyon szurkolunk, mert az a film végre megnyithatja a kapukat a többi hasonló alkotás előtt.

Elég szűkszavúan nyilatkoztok a mozikban márciusban debütáló új közös filmetekről. Az Apró mesékről annyit lehetett tudni eddig, hogy egy romantikus történelmi thriller lesz, és bár nemrég kijött az első ízelítő teaser, csak kicsit lettünk okosabbak. A bemutató előtt elárulnál még néhány apróságot a filmről?
A történet a második világháború után játszódik, amikor még káosz uralkodott az országban, sokan semmit sem tudtak a hozzátartozóik sorsáról, a szovjetek átvették a hatalmat, de nem állt még fel az igazságszolgáltatás, annál inkább terjedt az önbíráskodás, akár a western történetekben. Amerikában ez a korszak szülte a film noir műfaját, és mi szerettük volna hazai környezetben megidézni ennek a műfajnak a jegyeit. Van a történetben szélhámos, femme fatale, háborúban eltűnt férj, sok-sok fordulat, izgalom, és szenvedély. És számos remek színész, Szabó Kimmel Tamással, Kerekes Vicával és Molnár Leventével az élen.

Miközben egy rakás országban szakmányban gyártják a színvonalas történelmi hőseposzokat, nálunk a fél évszázada bemutatott Egri csillagok óta parkolópályán állnak ezek a produkciók. Politikai nyomásra Andy Vajnáék nemrég programot hirdettek az elmaradás pótlására, de kérdés, hogy a magyar filmszakma felkészült-e a monumentális történelmi filmek gyártására?
A háttérszakma biztosan megvan, hiszen rengeteg nagyszabású hollywoodi film forog Magyarországon óriási díszletekkel, rutinos és tehetséges magyar filmszakemberek közreműködésével. A kezdeményezés egyik rákfenéje inkább a forgatókönyv, mivel nem könnyű a történelmünk sorsfordító eseményeit feldolgozó hőstörténeteket úgy elmesélni, hogy az a magyar emberek ízlésének is megfeleljen. A másik kényes pont a rendező személye, mivel egy 6-8 milliárd forintos költségvetésű történelmi eposz rendezésében itthon senkinek nincs tapasztalata. Persze egy ekkora összeg szinte aprópénznek számít hollywoodi vagy akár nyugat-európai viszonylatban is, mégis hatalmas bizalomnak kell övezni azt az alkotót, akit megbíznak egy ilyen felelősségteljes feladattal. Jó példa erre az aktuális Hunyadi-film körüli zaj, és Pálfi György Toldija is tudtommal hasonló okok miatt hiúsult meg. Valakivel el kell végre kezdeni ezt a sort, amelyet remélhetőleg újabb szuperprodukciók követhetnek majd.

A nándorfehérvári diadalt feldolgozó Hunyadi-film megrendezésére Szász Jánost, a Woyzeck, a Witman-fiúk és A nagy füzet rendezőjét, a forgatókönyv megírására pedig Hegedűs Bálintot, saját forgatókönyv-fejlesztési igazgatóját szemelte ki a FilmalapA hírre támadt morajban kevés szó esik szakmai rátermettségről, a kormánypárti sajtóban inkább azt firtatják, hogy posztkádári, nemzetietlen szemléletű alakok kezébe került a nagy magyar film.
Ebben inkább nem foglalnék állást, mivel nem ismerem sem a forgatókönyvet, sem a rendező elképzeléseit, de ahogy már említettem, ebben az országban szerintem senkinek nincs olyan szakmai múltja, ami predesztinálná egy ilyen nagyszabású film megrendezésére. Bárki is lesz az, aki ilyen méretű filmet készíthet, biztos, hogy neki is ez lesz az első. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha már a döntéshozók alkalmasnak találtak valakit a feladatra, a szakmának és a közönségnek is bíznia kellene a kiválasztott rendezőben. Nyitottan kell várni a filmet és drukkolni, hogy jól sikerüljön, nem pedig kifent kaszákkal várni, hogy elbukjon.

Korábban ti is adtatok be filmtervet hasonló volumenű történelmi filmre?
Igen, többet is. Az egyik egy kvázi Trianon-film lett volna, amely csak szőr mentén érinti a nemzeti tragédiát, inkább sportfilmről lett volna szó. Klasszikus, igazi magyar hőstörténetben gondolkodtunk, amelynek egy létező személy, az egyik olimpiai bajnokunk állt volna a középpontjában. Szerintem gyönyörű a sztori, de a Filmalap döntéshozói sajnos olyannyira nem láttak benne fantáziát, hogy még a forgatókönyv megírását sem támogatták. Egyébként sok olyan sportolónk van, akinek a személye, élettörténete hősfilmbe kívánkozik. Nem is mennék vissza Nándorfehérvárig, hiszen a XX. század magyar történelme is hemzseg a magyar hősöktől, csak ezek a történetek valamiért nem kapnak bizalmat.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Saul fia, a Testről és lélekről vagy a nevedhez is köthető tévéfilmek sikerén felvillanyozva sokan érezhetik úgy, hogy most különösen fontos volna rendületlenül, egymás után szállítani a jó magyar mozifilmeket. De megérett-e az idő visszacsábítani a közönséget?
Úgy fest, hogy igen. Számomra főleg az ún. művészfilmek nézettsége a meglepő. Manapság, a komolyabb nemzetközi sikerek után a nehezebb témájú alkotások is több tízezres, néha százezres nézőszámokat képesek produkálni, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt. De nemcsak az Oscar-díjig és jelölésig eljutott Saul vagy a Testről és lélekről, de például az Aurora Borealis vagy az 1945 is a nehéz témájához képest figyelemreméltó nézettséget hozott, miközben szépreményű krimik, zsánerfilmek csak feleannyi embert csábítottak a moziba. Valami tehát megmozdult, most már talán azt a hangot kéne megtalálni, amiben szerencsésen találkozik a művészi minőség a szórakoztató tartalommal. Mi ebben az irányban gondolkodunk, és bízunk benne, hogy a magyar film egyre szélesebb nézői réteget fog megszólítani.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula

2018-11-07T08:21:17+00:00 2018. november 5.|