Művészeti és anyagi értékét tekintve is történetének eddigi legjelentősebb kiállítására készül a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ – mondta a város polgármestere a dél-afrikai Johannesburgból érkezett képzőművészeti gyűjtemény csütörtöki sajtónyilvános ládabontásán. 

MTI

Papp László emlékeztetett: az intézmény az elmúlt években több nagy érdeklődéssel kísért kiállítást rendezett, de ilyen rangos összeállítást még soha nem mutattak be a Modemben. Az önkormányzat 25 millió forint többlettámogatást biztosított a tárlat megrendezéséhez – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kiállítás hozzájárul ahhoz, hogy a Modem országosan és régióban is sikeresen újrapozícionálja magát. Ebben a folyamatban fontos szerepe van annak a neves szakemberekből álló művészeti tanácsnak is, amely 2018-tól az intézmény vezetése mellett a szakmai munkát segíti – fűzte hozzá a polgármester, aki a tárlat legtöbbre becsült darabjának, Alfred Sisley a több mint 3 milliárd forintra értékelt Folyópart Veneux-nél című 1881-es és Monet Tavasz című, 1875-ben készült olajképének kicsomagolásában vett részt.

Koroknai Edit, a Modem igazgatója elmondta: az Impressziók című kiállítás iránt már most hatalmas az érdeklődés, a június 18-i megnyitót és azt követő két tárlatvezetést telt ház előtt tartják majd, de a következő hetekre meghirdetett mintegy 20 tárlatvezetés közül többre szintén nem lehet már jegyet venni. A kiállításra érkezők már a megnyitó napjától, június 18-tól 50 százalékos kedvezményes vasúti jegyet válthatnak – fűzte hozzá az igazgató.     A Johannesburgi Művészeti Galériából (JAG) érkezett 56 alkotást 48 óra akklimatizálódást követően csomagolták ki a ládákból, majd az állapotfelmérés után kezdődött a művek installálása.

A tárlaton neves, a korszak jelentős művészeinek remekműveit, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképeit, rajzait láthatja a közönség. A bontást, az állapotfelmérést és az installálást a 9 ezer darabos gyűjteménnyel rendelkező JAG gyűjteménykezelőjének és művészettörténészének felügyelete mellett, olasz és magyar szakemberek részvételével végzik. A tárlat hat szekcióban mutatja be a 19. század második felének és a 20. század első felének művészeti törekvéseit Süli Zakar Szabolcs kurátor munkája nyomán. A kiállítás szeptember 23-ig látogatható a Modemben. 

Kép: Czeglédi Zsolt / MTI