Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Napokban jelent meg a Konyha zenekar Különbéke című albuma, ami nem egy alkotmány preambulumára utal, vagy valami töritesztre, hanem főleg a férfi-nő kapcsolatokra, és még sok mindenre. Erről a sokmindenről – amibe beletartozik a rock and roll is – beszélgettünk Szepesi Mátyással, a Konyha zenekar vezetőjével. 

PZL – 061.hu

A Konyhában minden megvan, hogy olyan kultusz zenekar legyen, mint amilyen a ’90-es években a Kispál volt. Ez egyelőre nem történt meg. Mi lehet az oka? Mi az, amit egy „késő harmincas” már nem ért meg a húszéves koncertre járók gondolkodásából?
Hát, például az lehet az oka hogy nem a 90-es években vagyunk, hahaha – akkor az underground volt a legmenőbb dolog a világon, a Nirvana letaszította Michael Jacksont a Billboard csúcsáról, a kávézókban haknizó Jeff Buckley-t a debütáló albuma előtt egymillió dollárért szerződtette le a kiadója. Egyébként a hype pont arról szól hogy kiszámíthatatlan kire cuppan rá hirtelen egy nagyobb közönség: a Punnany hét évet várt rá, a Quimby tizenhetet. Mi hatnál tartunk, a lemezbemutatónkon egészségesen tele volt az Akvárium kisterme és ettől nagyon boldogok vagyunk, mert egy éve fele ennyien voltak ugyanitt, és azt gondolom, hosszú távon nekünk lesz jó, hogy nem hagyunk ki szinteket. És persze, nyilván vannak dolgok amiket nem értünk meg a húszévesek gondolkodásából, de sosem az ő elvárásaik szerint írtunk dalokat, ahogy másokéi szerint sem – az viszont nagyon szuper hogy ők (sok) mindent megértenek a dalainkból.

2016_konyha_sajto_web

Egyik kedvenc könyved Ottlik Géza Hajnali háztetők című kisregénye, amit minden évben újraolvasol. Ott van egy híres ablakon kimászós jelenet. A te életedben is voltak hasonlóan vagány, kamaszos vadulások?
Nagyon kell gondolkodnom, de sok minden nem jut eszembe, inkább a szívemmel kísérleteztem és azt törtem rommá folyamatosan kamaszkoromban. (Na jó, egyszer egy csigalassú öreg Mercedest elvezettem Párizsig alvás nélkül, de kb. ennyi.) Életem nagy dilemmája hogy Bébé akarok-e lenni vagy Halász Petár, de inkább csak csodálom az igazi Petárok gátlástalanságát, aztán maximum megfestem őket.

A Konyha zenei horizontja nagy ívet befog. Nem okoz ez gondot a koncertszervezőknél, hogy akkor XY fesztiválra elhívják-e vagy sem… És hogy ha ti nem is, de a fiatalok szeretik a csoportképzéses izét, és akkor a Konyha nehezen illeszthető be bármilyen korosztályhoz vagy szubkultúrához… Vannak előnyei is ennek a sehová se tartozásnak?
Az átlagos koncertszervezőknél a fő kritérium a “kritikus tömeg” megléte: behozol-e annyi embert és pénzt amennyibe kerülsz és ezzel egy időben nem veszel-e el helyet olyan zenekaroktól akik ár-érték arányban jobbak nálad – mindezt a fesztivál célcsoportjában, bár azt gondolom ma Magyarországon nincs olyan fesztivál, aki csak fiatalokra vagy csak középkorúakra lőne. Azoknál a fesztiváloknál, ahol vannak zenei arculati szempontok, ott nyilván valahol egyből kiesünk, máshol viszont még jól is tud jönni a különutasságunk, például a Fishing On Orfűn már az első lemezünk előtt játszhattunk, mert az egyik szervezőnek nagyon megtetszettek a dalaink. A beskatulyázhatatlanságunkat egyébként a legjobban az utánunk játszó DJ-k szokták megszívni, mivel őrületesen különböző ízlésű emberek járnak a koncertjeinkre, nem egy vén rutin-rókát izzasztott már meg a közönségünk (nevet). Cserébe alakul a saját skatulyánk és látszanak a jelei a benne lévők összetartásának, aminél kevés csodálatosabb dolgot láttam életemben. Amikor a lemezbemutató után egy Facebook posztban név szerint köszöntem meg a legrégebbi és legközelebbi rajongóinknak, hogy kitartottak mellettünk, az egyik lány azt válaszolta, hogy ők egymást köszönik nekünk, hogy barátokra leltek rajtunk keresztül.

39

Minden tag más zenekarokban is játszik. Milyen érzés az, hogy egy másik projekt jobban vagy kevésbe megy, mint a Konyha? Szóval, milyen érzés egy fél házas X zenekari koncert után másnap egy telt házas Y koncerten zenélni?
Mindhárman elég nyitottak és strapabíróak vagyunk, kellő humorérzékkel megáldva – és ha valaki kicsit megbillen közülünk, észrevétlenül összezárunk mögötte és kirángatjuk, ez kicsiben vagy nagyban mindegyikünkkel előfordult már. De hogy úgy mondjam: egy bölcsis beszoktatás azért nagyobb stressz… A saját dalaid játszani rohadt nagy élmény, akár öt óra buszozás után, csípős hajnali hidegben is, csupán maroknyi embernek is, ha azt látod, hogy megmozdítottál bennük valamit. A nézőszám pedig hihetetlenül relatív dolog, a minap küldte át egy rajongóból lett barátunk egy két és fél évvel ezelőtti koncertünk fotóit, amin kábé ötven ember volt az Instant pincéjében (szinte mindenkit ismertem még arcról), de nekünk úgy maradt meg, hogy egy baromi jó koncert volt, amin rengetegen voltak. Szóval nyilván észrevesszük, ha valamelyik nap kevesebb a gázsi, de nem jó a koncertezést csak és kizárólag úgy felfogni, mintha egy “pontszerzős ország-elfoglalós” társasjáték lenne, mert akkor pont a lényegre nem marad figyelmünk.

Számos „szakítós” dalt írtál már. Azt a koncerten leveszed, hogyan reagál ezekre a közönség, de vajon mit szóltak hozzájuk az „érintettek”? Volt néha visszacsatolásod?
A múzsák nagy része büszke, legalábbis akikkel épp beszélő viszonyban vagyunk. Feltételezem, azok is büszkék, akikkel épp nem vagyunk beszélő viszonyban, merthogy amikor még beszélő viszonyban voltunk, büszkék voltak – persze lehet, hogy a dalokkal sincsenek épp beszélő viszonyban (nevet).

2

Azt mondtad egyszer: „a mai napig nagyon-nagyon hiszek az ihletben. Nincs teljesen tudatos alkotás…” Melyik dalod született a legkülönösebb körülmények között?
Attól függ, mi az, hogy különleges, hahaha. Na jó, a top három: “Mindenkinek jobb lesz így” – szerelmes nő nappalijában a szerelmes nő nagymamájának egykori zongoráján dalt írni – az előző csajomról (mondjuk egy igazi nő erre lehet, hogy nem azt mondja, hogy “micsoda különleges körülmény”, hanem hogy mekkora gyökér vagyok, hahaha). Köszi! “Kiskifli” – múzsa forgolódik álmában, szájon vág, félálomban kikérem magamnak, mire szintén félálomban így szól: “legyél kiskifli, úgy nem tudok benned kárt tenni”. Szinte látom, ahogy az amerikai rajzfilmek legszebb hagyományait idézve kigyullad a villanykörte a fejem fölött és rohanok papírért, tollért. Kösz! “Szerelem” – Békéscsabáig tartó buszút, fülhallgatóval, tematikus hiphop délután, Akkezdet Phiai, Judgement Night filmzene-lemez. Megérkezünk, hangszer kipakolás alatt meglógás, sétálgatás, patakpart, esőillat, vékony palló, s mi lépkedünk sután, fák lehelete zivatar után, hoppá, egy rímpár, hopp még egy, fél óra alatt megvan minden verze, bennem maradt a flow.

A kalapos emberről sokszor a mesék varázsereje jut eszünkbe, gondoljunk csak az Alice csodaországban kalaposára, vagy a Tau bácsi című ifjúsági film főhősére… Volt már, hogy azt érezted, hogy varázsereje van a kalapodnak?
Az biztos, hogy máshogy kezelnek az emberek, ha kalapban vagyok, de leginkább azért, mert könnyebben beazonosítanak. Fontos, hogy “kilógj a sorból”. Nemrég jöttem rá, hogy egy csomó mindenkinél egybeesett a befutás az “el-rajzfilmfigurásodás”-sal, pl. a végtelenségig imádott Amy-m (Winehouse) sem hasonlított az első lemezének idején Kovakövi Vilmára és Steven Tyler sem tűnt mindig hajléktalan indián transzvesztitának. Menet közben jöttek rá, hogy a rendhagyó gesztusok milyen fontosak ezen a pályán, persze ha összhangban vannak azzal, aki odabent vagy.

A Különbéke is részint a szerelemről szól… Van, hogy megkeresnek rajongók – mint a popsztárokat a régi szép időkben – hogy segíts nekik, mint egy afféle rock and roll Veress Pál…?
(Nevet). Hát, “Kedves Mátyás, a tanácsod kérem, van ez a Csongor / Milán / Dani …” kezdetű levelet még nem kaptam out of blue, de nagyon sok barátot – havert – ismerőst köszönhetek a zenekarnak és velük szoktam ilyesmiről beszélni. Szerencsére általában nem fogadják meg a tanácsaimat!

Fotók: Konyha


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •