Sokunk számára felejthetetlen Bereményi Géza családi legendáriumából átmentett, az időnek kitartóan ellenálló Megáll az idő című remekmű első jelenetében elhangzó mondat: „Jó, hát akkor itt fogunk élni.” Hasonló, a hazafias érzelmektől nem elzárkózó szellemiség, családösszetartó tézis mentén halad Jásdi István csopaki borász frissen megjelent kötete.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Ritka, hogy borászkörökben valaki úgy dönt, írni kezd, s még ritkább, hogy valamirevaló szöveget sikerül rövid időn belül összehoznia. Jásdi István bizonyított már íróként, korábban megjelent, Szerenád a szőlőben című könyve szintén a családtörténet-feltárás manővereit viszi véghez. Néhány évvel ezelőtt találóan utalt rá Bereményi Géza, csak hogy maradjunk az írónál, s megértsük a Jásdi-regény másik fő vonulatát: „Magyarország ütközőzóna, ahol présszerű erővel szól bele az életünkbe a történelem.” Családtörténetet írni kockázatos vállalkozás, főleg a sajátos magyar történelemnek kitett család múltjában vájkálás járhat a történelemhamisítás veszélyével, mert hát azt mégsem várhatjuk el egy személyes történet, egy személyes ügy elmesélőjétől, hogy ne a saját nézőpontjából ítélje meg a  dolgokat.

Jásdi István minden ilyen típusú csapdának tudatosan fordít hátat, egyenletes és  következetes  történetvezetése során szépen túllép a buktatókon, a hamisítás kerülése egyik, ha nem a legfontosabb  névjegye. Nem mesél mellé, nem vezet senkit az orránál fogva. Ragaszkodik a tényekhez, ragaszkodik a mozaikszerű tényekből eggyé összeállt valósághoz. S hogy milyen ez a környék, a maradás megannyi fenyegetettségének kitett hely, Magyarország és az ő történelme, Magyarország és az ő traumái, Magyarország és az ő sérelmei, nos, erről szintén látletetet kaphat az olvasó. Nem akármilyen család a Jásdié. A borász felmenői közt olimpikonok, népszerűségre szert tett, sikeres trénerek tűnnek fel. A Jásdi rokonok közt található Jány Gusztáv élete és a Don-kanyarban történt tragédia összeér, nehezen lesz elválasztható egymástól. Az ő krónikája végigkíséri a könyvet, sűrű gyakorisággal idéződik fel, határoz meg múltat, jelent és jövőt.

A személye körül kialakult félreértések eloszlatása a könyv egyik alapkérdése, s mint annyi minden a zavaros és nem akárhonnét szalasztott súlyokkal megnehezített magyar történelemben, ez is kínosan hosszú ideig váratott magára. „Negyvenes éveink közepén úgy gondoltuk, a mi generációnk eljátszotta a szerepét a történelemben. Szétesett a KGST, megszűnt az örök időkre létrehozott Varsói Szerződés. Nyugati szövetségi rendszerbe léptünk. Széthullottak körülöttünk az első világháború után összetákolt államok. Jugoszlávia, Csehszlovákia. Végül maga a Szovjetunió is. A történelem befagyottnak hitt kerekei újra forogtak. Szerbiában, Boszniában ágyúk dörögtek, és amerikai bombázók szórták terhüket az újvidéki hídra. Háromezer ember halt meg a hideg napok városában.” Mondta egy interjúban Jásdi István. Szintén megfontolást érdemel az elvándorlást érintő nyilatkozata.

„Nem ítélek el senkit, akit elűznek, vagy akár a jólét miatt vándorol ki. De azt gondolom, teljes életet csak a hazájában élhet az ember. A családunkból is volt, aki emigrált, de úgy látom, ezek általában megcsonkult életek. A kivándorlók első nemzedéke szinte mindig alárendelt viszonyban, kívülállóként él.” A kötet hasonló mélységű és higgadtságú, aktualitásából mit sem veszítő érdekességeket, a nagy történelemben tett kis lépések után maradt családi nyomokból kiolvasott üzeneteket és értelmezéseket tartogat.

Jásdi István: Mi maradunk!
Jaffa Kiadó, Budapest, 2018
328 oldal 3490 Ft