Palya Bea az A38-ra (egy picivel tovább) NŐ elnevezésű dupla koncerttel tér vissza április 17-én és 18-án, ahol a tavaly nagy sikerrel bemutatott Nő című lemez legnagyobb slágerei mellett a készülő új korongról is eljátszanak majd pár dalt, valamint a közönség kívánságára régi nóták is felcsendülnek a hajón. Az énekessel az eltelt egy évről, a nőiségről és csodás kislányáról is beszélgettünk. 

SZABÓ FRUZSINA ANNA- Nullahategy

– A Nő című lemezed egy éve jelent meg, ezzel egy időben új zenekar lépett be a művészetedbe? Mi történ veletek azóta, hogyan sikerült összecsiszolódni?
– Rengeteget játszottunk határon innen és túl, a banda nagyon egyben van. Együtt változunk, és így a Nő album dalai is átalakulnak, mélyebbek, transszerűbbek lettek. Én magam is játszva-zenélve válhattam így még lágyabbá, még teljesebb, élettel telibb nővé, és még bátrabb énekessé. Van öt játszótársam, csodás férfiak, csodás zenészek. Annak ellenére, hogy különböző személyiségek vagyunk, és más zenei háttérrel rendelkezünk nagyon könnyen összecsiszolódtunk. A felállásunk nagyon érdekes, ugyanis van egy klasszikus dob, gitár, bőgő alap, amire aztán megszólalnak etnos, egzotikus hangszínek, mint például egy oud, ami egy népi furulya. Számomra igen kedves egyveleget, mert ez a zenei nyelv félúton van valahol keleti és nyugati hangzás között. Én magam is valahogy így nőttem fel: félúton a népzene és Michael Jackson között.

– A Picivel tovább nő dupla koncerten a legnagyobb slágerek mellett mutatsz valami újat a közönségnek? 
– Igen, természetesen. Az új, készülő lemez dalai közül elhangzik majd pár, például a Szaladós, amely nagyon fontos alkotás számomra. Ez a nóta arról szól, hogy most már nem szaladok el, nem ez az konfliktuskezelés elsődleges megoldása, hanem megállok, helyben maradok, még akkor is, ha valami nem esik jól. Ez egy nagyon fontos lelki fejlődés számomra. De biztosan eljátsszuk majd a Beavatás című, egyfajta rítus éneket, mert az új korong központi témája a felnőtté válás. Ezt a dalt egyébként egy 35 perces improvizációs folyamat ihlette. Ez a dupla koncert egyfajta kívánságműsor is, mert olyan dalokat is belevettünk a repertoárba a közönség kérésére, amik régebbi lemezeket szerepeltek.

– Ha jól tudom a következő lemezed kapcsán terveztel egy Férfi című számot? Rákerült végül az új korongra?
– Igazság szerint a Férfi a következő lemez első számú munkacíme volt, ám végül a TovábbNő mellett tettem le a voksom, mert a saját nőiségem folytonos növekedését, kiteljesedését szeretném kifejezni. De természetesen az erősebb nemről sem feledkeztem meg. Az Álom, Álom, ki a párom című műben a párom életét szövöm egy énekes mesébe, amiben a férfilélek rejtelmeit is kutatom, próbálom összefoglalni azt, amit eddig megtudtam róla. Annyit azonban mindenképp muszáj hangsúlyoznom, hogy a dalaim nem csak a nőkhöz szólnak, hanem elsősorban az emberekhez. Meggyőződésem, hogy például a születés, a halál, a szexualitás, az emberi kapcsolatok és sok más kérdés nem csak engem foglalkoztat, hanem egy csomó mindenki mást is, mindez nemi határok nélkül.

63481_palya-07– A gyengébbik nem számára igazi példakép vagy, áruld el kérlek a titkodat. Hogyan tudod életed jelenleg legfontosabb szerepét, az anyaságot összeegyeztetni a feleség, a szerető, a sikeres nő szerepével?
– Néha nekem is nehezen megy. Szükség van ehhez egy egyensúlyra, amit nekünk kell megteremteni, ám néha elveszítjük ezt az egyensúlyi állapotot, de ettől nem kell megijedni. A kisgyermekes- édesanya életemben néha tökéletlen vagyok, de nem is akarok tökéletes lenni, mert van olyan, amit nem tudok. Jelenleg ennek az elfogadásával kísérletezem.

– Kislányod, Lili már két és fél éves, ezalatt az időszak alatt hogyan fejlődtél, mint nő, mint ember?
– Sokkal lágyabb lettem egyrészt, másrészt jóval elfogadóbb. Szerintem a kisgyermekes lét az igazi rock ‘n’ roll, mert a személyiségünk valódi oldal ekkor mutatkozik meg igazán, ekkor derül ki az, hogy kik is vagyunk valójában. A legmélyebb igazságok önmagunkról ekkor rajzolódnak ki, mert ennél pontosabb tükör nem létezik.

– Mit szól Lili Palya Bea művészetéhez, van például kedvenc dala?
– A Szabadon az abszolút kedvenc, főleg az első sor, de szereti a Suttognak a véneket is. Ő nyilván nem tud leválasztani engem az énekről, mert ő már a hasamban megkapta ezt a csomagot, de imádja az egészet azt hiszem. Képzeld el, hogy van egy kis műanyag mikrofonja, egy mini színpada, amire feláll és előadja a Szabadon szárnyalnék kezdetű dalt.

– A lányodat húsz év múlva milyen nőnek képzeled el?
– Azt hiszem, hogy nálam is több lesz. Annyira szabad, annyira kreatív. Két és fél évesen dalokat improvizál, a szavakkal játszik. Ahol ő megjelenik, ott ő van középen, mindenki nagy szeretettel fordul felé, mert annyira jó vele lenni. Nagyon reménykedem abban, hogy ő még messzebbe jut el, mint én.