Az asztal alá ugyan nem lehet inni magunkat a 18+ and less alkoholos fagylaltkínálatával, de a szonda kimutatja, ezért érdemes otthon hagyni az autót. Sör, bor, pálinka, koktélok – bármit szeretsz inni, itt biztos találsz kedvenceket. A legjobb pedig, hogy a fagyit nem gombócban mérik, hanem dekában, így nem kell elköteleződni, ki lehet próbálni mindet. Pláne, hogy még kóstolót is adnak!

TIHANYI RITA –061.hu 

A 18+ and less története úgy kezdődött, hogy az egyik üzletvezető, Balogh Dániel egy ismerősén keresztül megismerkedett Péderi Lászlóval, az encsi cukrásszal, aki egy nagyon izgalmas fagylaltot hozott egy budapesti versenyre: gines-citromos-petrezselyemes-rózsaborsosat. „Én ebbe totálisan beleszerettem, és azt gondoltam, erre fel lehetne építeni egy brandet” – mesélte Dani. Alkoholos fagyit lehet kapni ugyan egy-két helyen, de még egy olyan fagyizó nincs, ahol a választék 80-90%-a az.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Dani 28 éve szakács, az elmúlt öt évben főleg street fooddal foglalkozott, desszerttel eddig soha. A másik üzletvezető, Hostyánszki György korábban mással foglalkozott, a vendéglátáshoz csak a párján keresztül volt köze, aki szintén több évtizede dolgozik a szakmában. „Láttam, hogy mivel telik egy napja, és a hátam közepére sem akartam ezt. Az élet azonban úgy alakult, hogy ő már nem akart ezzel ennyit foglalkozni, Dani mellé pedig kellett egy társ.” Korábban nem is ismerték egymást, most pedig minden nap együtt dolgoznak: úgy tűnik, jól kiegészítik egymást az üzletben. „Nekem nagyon érdekes, ahogy a Dani gondolkodik, teljesen más, mint én” – mondta el Horánszky György.

Az üzlet június közepén nyitott, már néhány kisebb fesztiválon is jártak, például Szentendrén, és legközelebb az Édes Napokon is találkozhatunk velük. A jövő nyárra ennél sokkal több tervük van, nem csak ideiglenes fesztiválos helyekre, hanem egy állandóra is. A közönség érdeklődő, nem sokan hallottak még alkoholos fagylaltról, pedig a belvárosi üzlet környékén sok külföldi jár, sokan fotózkodnak is az üzlettel.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

Térjünk a lényegre: hogyan lesz az alkoholból fagylalt? A valódi alkohol nem is fagy meg, mondják a kétkedők, de persze a cukrászoknak erre is van módszerük, egy különleges, természetes adalékanyag, ami segít abban, hogy a szorbé-típusú alkoholos fagyi is krémes és finom legyen. Mint azt már említettük, a fagyi-alkohol nem fog senkinek a fejébe szállni – de nem azért, mert mindenféle aromák helyettesítik, itt igazi alkohol kerül a tégelybe. Egy ötkilós adagba fél liter égetett szeszt adnak, vagyis 10-12 hagyományos gombócnak megfelelő adagot kellene lenyomnunk ahhoz, hogy egy felesnyi alkoholhoz jussunk. A sörös-boros verzióknál az arányok ugyan mások, de a fagyi alkoholtartalma nagyjából megegyezik. Az itthon érvényben lévő zéró tolerancia miatt azonban a sofőrök inkább válasszanak alkoholmenteset, ugyanis ebből is akad néhányféle, pont azért, hogy a gépkocsit vezetők és a gyerekek se maradjanak ki a jóból. „Nem akartuk, hogy olyan legyen, mint amikor kint hagyják a gyereket a dohánybolt előtt” – mondta nevetve Dani.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A fagyikat a következőképp lehetne kategorizálni: a sörös, a boros, a pálinkás, a létező koktélos (amit megrendelhetsz és megihatsz egy bárban, mint mondjuk a mindenki kedvence mohito) és saját ötleten alapuló fagyi-koktélos, mint mondjuk a chilis-csokis Jack Daniels, vagy a mákos-meggyes-meggypálikás.

A sörös fagyik a First Craft Beer kézműves söreiből készülnek, például a csokis-vaníliás barna sör, a meggysör, vagy az IPA. A közönségkedvenc rozéfröccs a Nagygombos rozéjából készül. Az ízekkel folyamatosan kísérleteznek, minden héten van valami újdonság. Ugyan a nyár a végéhez közelít, de az elvetemült fagylaltimádók a 18+ and less-nél télen is nyalhatnak. A hidegre való felkészülés jegyében bevezették az amerikai palacsintát, tavaszig reggelizős-kávézós felállásban üzemelnek majd, de nagyjából tízféle fagyit mindig kapható lesz. A palacsintákhoz is lehet természetesen fagyit kérni, de anélkül is megállják a helyüket: lesz édes is, sós is, kicsit elszakadva a banános-csokis meg juharszirupos hagyományos vonaltól.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

Összegezve: akik az esti bulira alapoznának, vágyók inkább menjenek kocsmázni, akik viszont nem csak az alkohol miatt isszák az Aperol Spritzet, hanem mert finom, azok kérjenek mellé mondjuk egy szőke csoki fagyit is…

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/061.hu