Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Szerda este volt a premierje Lévai Balázs Engedem, hadd menjen című dokumentumfilmjének, ami – nem meglepő módon – a Most múlik pontosan című Quimby slágerről, annak Csík zenekar féle feldolgozásáról szól. Élvezet volt nézni a filmet, még ha már a könyökünkön jön is ki ez a dal. Ováció, ikonok, valódi országimázs építés!

ZALKA SZILVIA – nullahategy

csík2Ez úgy általánosan az elengedésről szól” – magyarázza Kiss Tibi, a Quimby frontembere a film közepe táján, a szerda esti vetítés utolsó perceiben a közönségnek azonban nem nagyon akaródzott elengedni a filmet. Tapintható volt a táncolhatnék, úgyhogy különösen jó, hogy utána Csíkék még húzták egy darabig a kávézóban.

De ne szaladjunk előre, hiszen egy az első perctől az utolsóig profin összerakott dokut láttunk, amiről érdemes írni, és akik már unásig hallgatták – magamat is beleértve – újra megkedvelhetik a dalt. A Quimby sláger születésétől indul az egyik szál, amelyen keresztül belelátunk Kiss Tibi rehabos múltjába, mindennapjaiba és a zenekar életébe.

csík3A másik Csík Jánosék vonala: feltűnik az ő autóbalesetének sztorija, és gondolatai arról, milyen érzéssel nyúltak egy ekkora sikereket elért, de a saját műfajuktól egészen távol álló dalhoz. Csík János a bemutatón a nullahategy.hu-nak elmondta: az alapgondolat arról szól, hogy honnan hová jut el egy szép dallam, és hogyan tud életben maradni különböző kulturális rétegeken keresztül, azokat átszőve.

Mezőségi faluból indult el az a muzsika, amit mi megtanultunk, a Quimby megírt egy dalt egy másfajta közönségnek, és azáltal, hogy mi ezt a magunkévá tettük – és másokévá -, így azoknak az igazi jó, erdélyi zenészeknek a zenéje újraéledt és sokak által hallható lett – mondta a Csík zenekar vezetője. – A dal feldolgozása közben egyikünknek egy észak-mezőségi szökő táncdallam jutott eszébe, hogy szép betét, közjáték lenne – végül ez került be a feldolgozásunkba. Az, hogy az ember milyenné sóhajtja át a dallamot, attól függ, hogy ő mit ismer, mit tart szépnek, a mi esetünkben ez természetesen a népzene volt. Az eredeti Quimby dallam egyébként egy lassúcsárdáshoz hasonlít.

csík4A Csík János által említett, a feldolgozásban használt észak-mezőségi szökő dallama hozza be a harmadik, a magyar közönség számára talán legérdekesebb szálat a filmbe: egy vidéki román zenekart, akik hagyományosan lagzikban, bálokon játszanak. Az Erdőszombattelki zenekar két tagjának édesapja is híres zenész volt, még tudott magyarul, de fiaival és a zenekar többi tagjával már románul zajlanak az interjúk. A film egyik legviccesebb jelenete, mikor a bandával meghallgattatják a Csík féle feldolgozást, amit először nagyon furcsának találnak, ám ahogy felcsendül az általuk is ismert szökő dallama, felderül a meglett férfiak arca.

A finálé sem történhet másként: egy színpadon játszik a Csík és az Erdőszombattelki zenekar, Kiss Tibi és Majorosi Marianna énekel, mi meg könnyekig meghatódunk a mozi hátsó sorában, mert ez a zenei teljesítmény valóban nemzeti kincs, és egy-egy ilyen film felér egy országimázs kampánnyal.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •