Demjén Rózsi nagyszabású évbúcsúztató bulira készül a Budapest Arénában. Azt mondja, hogy december 30-án kimondottan látványos, magas technikai színvonalú előadást láthat majd a közönség, de azért náluk mindig a zenei produkción volt a hangsúly. Demjén Rózsival beszélgettünk.
PZL – 061.hu
1981-ben jelent meg az Újév című V’ Moto-rock kislemez, ami a new wave paródiája volt, ugyanakkor mégis hatottak rátok az akkori zenei formák. Ez a nyitottság most is jellemző rád?
Az igazság az, hogy az Újév című dalt diliből csináltuk, mi magunk sem értettük, mitől lett olyan nagy dolog abban az időben a new wave. Nem mondjuk a zenénkre, hogy ez most ilyen vagy olyan stílusú, szerintünk a zene magáért beszél. Magát a “trendi” szót is kihúznám a szótárból. Megváltozott a világ, és mi nem akarunk olyan zenét játszani, mint ami a Petőfi Rádión hallható. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy miért nem megyünk a fiatalok után. Erre azt a válaszoltam, hogy előbb a fiataloknak kéne utánunk jönniük, hogy legalább elkezdjenek zenét játszani, nem azt a szintetikus valamit, ami nem is nevezhető zenének, hiszen az nem zene, ha valaki különböző hangmintákra szöveget mond.
Több, mint 50 éve vagy a pályán. Milyen szempontok szerint állítod össze egy-egy fellépés úgynevezett setlitjét?
Közösen, a szerzőtársaimmal és a kollégáimmal rakjuk össze, hogy mit fogunk előadni. Mivel igen nagy a választék, úgy is mondhatnám, a bőség zavarában vagyunk. Nem sokat változtatunk az összeállításokon, de évente azért egy picit módosítani szoktuk. Nagy munka újrahangszerelni, felújítani egy-egy dalt, az idén nem is változtattunk a tavalyihoz képest, mert jövőre kerek évfordulónk lesz, és arra készítünk egy új lemezt. 3-4 számot lehet a programban változtatni, mert a közönség a legnagyobb slágereket akarja, és némileg zavarba jönnek, ha vadonatúj dalokat játszunk.
Rengeteg slágert játszotok, így már az első számoknál megvan a csúcspont. Gondolom, ezért is nehéz új számokat illeszteni a programba…
Hétvégén is volt egy nagy koncertünk, ahol már az első számnál láttuk, hogy még a hátul álló emberek is megmozdultak, felálltak a székekre és végig énekelték a koncertet. Nincs okunk panaszra. Most nem játszottunk új számot, mert idén nem is adtunk ki új lemezt. De manapság az embernek nincs is kedve nagyon új albumot készíteni, mert azt egyből felrakják az internetre, ahonnan ingyen letöltik, így a lemezkiadás költségei sem térülnek meg.
Úgynevezett külvárosi bandákban játszottál, a Dogsban, a Liversingben, ment a vadulás, elcsattant a bejáratnál egy-egy pofon. Te magad mennyire voltál lázadó típus?
Egyrészről a zenén keresztül lázadtam, másik részről nem voltam balhés. Igaz, néha a rendőrök bevittek, mert nem volt állásom, mert akkoriban az előadóművészet még nem számított foglalkozásnak. Egy este igazoltattak, és bevittek az őrszobára, ahol a jelentésbe ilyeneket írtak: hosszú hajú hippi, munkanélküli. Utána hívtak be két hónapra katonának, ami azért volt érdekes, mert elméletileg fel voltam mentve.
Dolgoztál a Pálma Gumigyárban, ahol óvszerek is készültek, majd néhány évtized múlva ugyanott készültek a kazettáid. Volt az életedben hasonló bizarr, ironikus történet?
Kicsi az ország. Ez úgy volt, hogy megszűnt a gumigyár, és lett egy olyan részlege, ahol a kazettákat gyártották. De ott van a Taurus Gumigyár is, ahol nyári gyakorlaton voltam, szép kultúrtermük volt, ami a később a klubunk lett.
Sok embernek írtál lemezt, többek között Kovács Katinak és Katona Klárinak is, de nem lettél „slágergyártó iparos”…
Csak azoknak írok, akik át tudják adni a zenei világom. Persze, amikor írok, odafigyelek, kinek készül a dal, ismernem kell az előadót, hogy tudjam milyen karakterű szám illik a személyiségéhez.
Voltak zenészek, akik mikor zenekart váltottak, leárulózták őket. Ezeket te megúsztad…
Igazából ezek nem voltak váltások, mert a Dogsból akkor jöttem el, amikor feloszlott. A Liversingből többen más zenekarokba mentek, és én sem egyből a Bergendyben kötöttem ki, hanem volt még egy rövid életű zenekarom, a Meteor. A Bergendyből pedig azért jöttem el, mert már nem azt csináltuk, amit az elején, és nekem nem tetszett az új, jazzes irány. A Bergendyben töltött hét év után alapítottam meg a V’Motor-Rockot.
Mi volt az oka annak, hogy a nyolcvanas évek közepén sok zenekar megpadlózott a lemezipar válságakor, ti viszont talpon maradtatok?
Nekünk exkluzív szerződésünk volt a Hanglemezgyárral, ami azt jelentette, hogy minden évben ki kellett adniuk egy albumot, de sajnos ez az aranyélet nem tartott sokáig. A nyolcvanas évek második felében szinte leállt a magyar zeneipar, és mi elkezdtünk unatkozni. Majd jött a Proton, és megkértek, hogy csináljak egy szólólemezt, de én zenekari anyagban gondolkodtam, majd Lehr Pisti előállt a saját szólólemezének ötletével, és ügyvédet akart hozni. Ezután döntöttem úgy, hogy szólókarrierbe kezdek.
Első szólólemezed, az 1977-es Fújom a dalt a szakmán belül többen a magyar poplemeznek tartják, amin a szakma krémje muzsikál. Nem tervezted, hogy összehozol újra egy ilyen gárdát, és csinálsz valami hasonlóan elszállt albumot?
Tulajdonképpen csinálhatnék, összetoborozhatnám a haverokat, de eddig még nem jutott eszembe. Most a jelenlegi együttesem a legfontosabb, nekik szeretnék lehetőséget adni. Ez a zenekar nagyon együtt van, nagyon összecsiszolódtunk, emberileg és zeneileg is.
Egy városi legenda szerint az első lemezetek borítóján, a helikopter rajz plexiüvege mögött, ha alaposan megnézzük a képet egy kemény szexjelenet látható…
Az egy kimondottan kreatív borító, és valóban hasonlít rá, de nem az. A Hanglemezgyár vezetésében egyébként ez fel sem merült, mert nem voltak különösebb asszociatív képességeik…Egy grafikus barátom rajzolta, aki jelenleg Amerikában él. Abban az időben még lehetett kreatív tasakokat készíteni, de manapság már olyan kicsi egy CD borító felülete, hogy nem motiválja a művészeket arra, hogy izgalmas terveket készítsenek. Akkor voltak olyan albumborítók, amik valóságos műalkotások voltak, sokszor neves művészeket kértek fel az elkészítésükre.
Jövőre új lemezzel álltok elő. Nem gondoltatok arra, hogy bakeliten is kiadjátok?
Gondolkodunk rajta, de majd jövőre kiderül, lehet-e belőle valami. A CD-kiadás sem rentábilis, ehhez képest a bakelitek újragyártása még annyira sem.
A lemezeladások drasztikus csökkenése új helyzetet teremtett a nemzetközi poppiacon, feljebb mentek a koncertjegyárak. Ti is emeltetek?
Igen, kénytelenek voltunk, de nem vittük fel nagyon, mert be kell kalkulálni, hogy mit bír el a hazai közönség. Inkább nagyobb helyeken játszunk.
Sok sztárnak fakul meg hatvan éves kora körül a hangja, a tiéd úgy tűnik, nem.
Ez részint alkat kérdése is, de hadd tegyem hozzá: sokan erőltetve énekelték végig a pályát, így hamarabb elhasználódott a hangjuk. Én ápolom rendesen, például finom sörrel.
A Szerelem első vérig című dal kislemeze bár megjelenhetett 1986-ban, de csak minimális példányszámban. Óriási siker volt, mégsem akarta újranyomni a Lemezgyár. Miért?
Hozzá nem értés miatt. Az a dal huszonnyolc hétig vezette a listát, elképesztő siker volt, ahogy a film is, de nem esett le nekik, ne kérdezd, miért. Először egyébként Kovács Katival akarták elénekeltetni a dalt, akkor még másik szöveggel, de az valamiért nem tetszett a zeneszerző Dés Lacinak. Ekkor szóltak nekem, de tőlem már saját szöveget is kértek, ami már nagyon bejött nekik, így az én verzióm került lemezre.
A hatvanas évek vége óta a pályán vagy, de mindig két lábbal a földön jártál…
Azért nem olyan nagy Magyarország, hogy az ember igazán elszálljon. Közértbe járok, hétköznapi életet élek, különben is, hogy nézne ki, ha pakolnám magam… Egy nagy családban élek, ha itt Pesten lejövök az utcára, mindenki köszön, én így érzem jól magam.
Sokszor léptél már fel az Arénában. Mivel tudod még meglepni a közönséget?
Nagyon látványos, magas technikai színvonalú koncertünk lesz, de nálunk mindig is a zenei produkción volt a hangsúly. Mi nem egy ún. show-együttes vagyunk, az elsődleges a minőségi megszólalás. Ezek az év végi bulik afféle nagyszabású Demjén Klub előadások, sokak számára ezek a bulik zárják az évet.
Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA
A beszélgetés az Erzsébet-utalványcsalád támogatásával jött létre.
